Letartóztatták, és tüntetésekre való felbujtással vádolták meg a brit nagykövetet Iránban

Nagy-Britannia iráni nagykövetének teheráni ideiglenes őrizetbe vételét a brit külügyminiszter „a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésének” nevezte.

Robert Macaire-t néhány órára őrizetbe is vették, mielőtt elengedték volna – írja a Mirror.

Az 53 éves diplomatát azzal vádolják, hogy tüzelte a tiltakozókat az Amir Akabir Egyetemenen, ahol – az ország egészéhez hasonlatosan – több ezren tüntettek az ukrán Boeing 737-800-as 176 halálos áldozatot követelő lelövése nyomán.

Dominic Raab külügyminiszter éles szavakkal kelt ki az iráni kormány ellen a letartóztatást követően.

A külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozta:

„A teheráni nagykövetünk indoklás vagy magyarázat nélküli letartóztatása a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértését jelenti”.

„Az iráni kormány útelágazáshoz érkezett. Folytathatja menetelését a pária állapot felé, vállalva az ehhez kapcsolódó politikai és gazdasági elszigeteltséget, de dönthet úgy is, hogy lépéseket tesz a feszültségek enyhítése felé, és a diplomácia útját részesíti előnyben” – írta Raab.

Macaire egyébként valóban részt vett egy, a baleset áldozatai előtt tisztelgő virrasztáson. Azonban mihelyst az esemény tüntetéssé alakult, a diplomata elhagyta a helyszínt.

Akkor tartóztatták le, amikor visszatért a brit nagykövetség épületéhez.

Az iráni külügyminisztériumhoz intézett több sürgős felhívást követően végül szabadon engedték, és lehetővé tették számára, hogy visszatérjen a nagykövetségre.

Az Iran News Wire Twitteren azt írta, hogy a nagykövetet a biztonsági erők tartották fogva, miután fényképeket készített és filmezett egy tüntetésen.

A teheráni tüntetők a rezsim vezetői elleni jelszavakat skandáltak, miután a Forradalmi Gárda elismerte, hogy szerdán lelőtte az utasszállító gépet.

A tüntetők szerint az atrocitás felelőseit bíróság elé kell állítani.

Irán bevallotta, ők lőtték le az ukrán repülőgépet

Teherán szerint a katasztrófát „emberi hiba” idézte elő, amit „mélységesen sajnálnak”.

Úgy tűnik, az irániak Macaire-t azon személyek egyikének tartják, akik a gyanújuk szerint a radikális akciókat szervezték, előidézték és irányították.

Robert Macaire egyébként 2018 márciusi kinevezése óta az Egyesült Királyság iráni nagykövete. Korábban a Külügyminisztérium terrorizmusellenes osztályát vezette.

Az iráni tiltakozások az ukrán repülőgép lelövése körüli kormányzati ködösítés miatt törtek ki.

Az iráni tábornok, aki felelősséget vállalt a személyszállító repülőgép lelövéséért, így nyilatkozott: „Bárcsak meghalhatnék!”

Amir Ali Hajizadeh tábornok elismerte, hogy egysége ellenséges célpontnak vélte az ukrán Boeing 737-800-at.

Az ellenzéki Zöld Mozgalom vezetője, Mehdi Karrubi felszólította Irán legfelsőbb vezetőjét Ali Hámenei ajatollahot, mondjon le az ukrán légitársaság lelövése kapcsán előállt helyzet hibás kezelése miatt.

Az interneten közzétett nyilatkozatban Karrubi azt tudakolta, mikor értesítették Hámeneit a repülőgép lelövéséről, és miért tájékoztatták késedelmesen a nyilvánosságot a baleset valódi okairól.