A Jobbik szerint Szulejmáni megölése „rossz példával jár elöl”

A radikális jobboldali párt szerint ártana a magyar és az uniós érdekeknek Orbán javaslata, hogy az európai álláspont az amerikai-izraelihez közelítsen Irán megítélését illetően.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint Kaszim Szulejmáni iráni vezető megölése rendkívül negatív folyamatokat indíthat el mind a Közel-Keleten, mind pedig a világban.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy az amerikai vezetés az utóbbi időszakban a tárgyalásos, diplomáciai rendezés helyett egyre inkább az egyoldalú lépéseket részesítette előnyben közel-keleti politikájában. Szulejmáni megölése ennek egy igen súlyos esete, mely a jövőben előforduló nemzetközi konfliktusok rendezésére nézve is rossz példával jár elöl” – írja közleményében a Jobbik, amely szerint

„a Trump-adminisztráció tette ilyen módon nem csak egy iráni vezető, hanem a civilizált világ szokásai ellen is irányult.”

A párt különösen veszélyesnek tartja az ilyen lépéseket „a mártírkultuszhoz egyébként is vonzódó Közel-Keleten, ahol a beavatkozás újra felszíthatja a nyugatellenességet és a politikai, valamint vallási radikalizmust az amúgy is instabil régióban, ez pedig a magyar államhatáron belüli biztonsági helyzetre is negatív hatással lehet.”

A miniszterelnök szerint Európának az izraeli-amerikai állásponthoz kellene közelítenie Irán ügyében

Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján az Irakban tartózkodó magyar katonákkal kapcsolatban kijelentette: amennyire biztonságban lehetnek, annyira biztonságban vannak.

A Jobbik közleménye külön kitér Orbán Viktor tegnapi nyilatkozatára, amelyben a miniszterelnök közölte:  ő személy szerint azon van, hogy az európai álláspont az izraeli-amerikai állásponthoz legyen közel Irán ügyében.

A Jobbik közleményében az európai külügy „jól, a békés rendezést szem előtt tartó” álláspontját dicsérve azt írja: „Kérdéses, hogy a szükséges közös európai fellépést ezúttal az Orbán-kormány mennyire fogja akadályozni, hiszen

a magyar kormányfő mai nyilatkozata, – amely szerint azt szeretné, ha az európai álláspont az amerikai-izraelihez közeledne Irán megítélését illetően – felelőtlen, veszélyes, távol áll a magyar és uniós érdekektől.

Jelenleg Európa és Magyarország biztonságának kell lennie az első számú, legfontosabb szempontnak.”

Rövidtávú politikai emlékezet az önkormányzati választásokon

Jóérzésű ember nem tarthatja elfogadhatónak a fasisztákat, akármennyire próbálkoznak is az ellenzék más jelöltjeihez dörgölőzni. Megyeri A. Jonatán publicisztikája.