Napirenden a másodgenerációs holokauszt túlélők támogatása

A Neokohn főszerkesztője

 

Szabó Györggyel,a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány elnökével Megyeri András Jonatán készített interjút a zsido.com-on.

Néhány hónappal ezelőtt a Mazsök kuratóriuma döntött arról, hogy az alapítvány 100 millió forintos keretet biztosít a második generációs holokauszttúlélők szociális és egészségügyi problémáinak megoldására. A döntés hátteréről, a problémáról, melynek megoldását célul tűzték ki, illetve arról, hogy miként is lehet a támogatást igényelni.

– Ha valaki még nem hallott vagy olvasott volna róla, kérlek, meséld el, miről is van szó.

– Az év első felében a Mazsök kuratóriuma arról döntött, hogy az alapítvány saját vagyonából 100 millió forint támogatást nyújt a második generációs holokauszttúlélők szociális és egészségügyi ellátása érdekében.

Ezek a szervezetek fogják támogatni a holokauszt-túlélők második generációját

A Mazsök kuratóriumának döntéséről sajtóközleményt adott ki.

– Kik a második generációs holokauszttúlélők?

– Olyan személyek, akiknek egyik vagy mindkét szülője a nürnbergi törvények alapján üldöztetve volt. Természetesen olyanokról van szó, akik 1946 után születtek, de akár születhettek a ‘70-es évek elején is. Egy körülbelül 25 éves időszakról beszélünk.

– Milyen problémákkal szembesülnek ezek az emberek?

– Számos nemzetközi kutatás és tapasztalat bizonyítja, hogy a holokauszttúlélők leszármazottai körében sokszor még nagyobb traumát okozott az üldöztetés, mint szüleiknek, annak dacára, hogy ők maguk személyesen nem élték át a borzalmakat. Izraelben, az Egyesült Államokban és a világ számos zsidó közösségében ezzel a problémával naponta szembesülnek és foglalkoznak is vele. A probléma természetesen nálunk is jelen van, azonban szervezett formában idáig nem tudtunk foglalkozni vele.

– Milyen segítséget tudnak kapni az erre rászorulók?

– Alapvetően három támogatási területet határoztunk meg. Az egyik a szociális jellegű támogatások. Ebbe tartozik lakhatási támogatás, rezsi- vagy fűtéstámogatás és ehhez hasonlók. A második kategória a különböző egészségügyi szolgáltatások támogatását jelenti, ideértve például a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájárulást is. A harmadik, szintén minden bizonnyal sokakat érintő kör, a pszichológiai és mentálhigiénés, illetve terápiás támogatások. Ezek mind-mind olyan területek, melyek a tapasztalatok alapján igen sokakat érinthetnek és a rászorulók köre minden bizonnyal igen széles.

Az interjú további részében a következő kérdésekre is választ kap az olvasó:

  • Hány ember lehet érintett?
  • Kik látják el a tényleges feladatot?
  • Hogy lehet támogatást igényelni?
  • Mikortól lehet jelentkezni?
  • Mire és mennyi időre lesz elég ez a 100 millió forint?
  • Van-e hasonló kezdeményezés a vi­lágon?

Támogatást kapnak a másod- generációs holokauszttúlélők -Interjú Szabó Györggyel,a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány elnökével

Néhány hónappal ezelőtt a Mazsök kuratóriuma döntött arról, hogy az alapítvány 100 millió forintos keretet biztosít a második generációs holokauszttúlélők szociális és egészségügyi problémáinak megoldására. A döntés hátteréről, a problémáról, melynek megoldását célul tűzték ki, illetve arról, hogy miként is lehet a támogatást igényelni, kérdeztük Szabó Györgyöt, a Mazsök elnökét.