135 éve született Lesznai Anna

A neves magyar-zsidó költőnő a Nyugat szerzője és egy időben Jászi Oszkár felesége is volt.

Lesznai Anna 1885. január 3-án született. Édesapja Moscovitz Geyza zsidó földbirtokos volt, első versei a Nyugatnál jelentek meg. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is, 1909-ben „gyöngén is erős poétanővérünknek” nevezve őt. 1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt, 1919-től bécsi emigrációban élt, majd Gergely Tibor festőművész felesége lett.

1930-ban hazatértek Budapestre. 1932-ben önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Az 1930-as évek végén megint emigrációba kényszerült, 1939-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. New Yorkban művészetet oktatott. Utolsó éveiben gyakran hazalátogatott.

A legjobb magyar költőnők között tartják számon, zsidó gyökereiről is szóló önéletrajzi munkáját, a Kezdetben volt a kert c. regényét Kőbányai János, a Múlt és Jövő szerkesztője „a magyar irodalom egyik legnagyobb vállalkozásának” nevezte.

„Ugyanakkor az egyik leghányatottabb sorsú regény is, mert nincs benne sem az irodalmi kánonban, sem a köztudatban. Pedig a magyar prózairodalom nem bôvelkedik hasonló teljesítményekben, amelyek képesek megragadni egy korszak(forduló) lényegét és atmoszféráját”.

Lesznaira alábbi versével emlékezünk, mely a Nyugat 1937/5. számában jelent meg.

Lesznai Anna: Életrajz

Köd alattam, köd felettem,
a legjavát elfeledtem…
Ezernyolcszáznyolcvanötben:
rég volt,
hogy világra jöttem.
Születésem óta fáj:
egyszer meghalni muszáj!
Azt, mi közben történt velem,
nem írja meg történelem.
Kanyargós úton haladtam,
kedv fölöttem, kín alattam.

Köd mögöttem, köd előttem…
száz batyúból szedelődtem,
szász lány tején nevelődtem,
zsidó vérrel magyar lettem,
tótok közé keveredtem,
földjükön leheveredtem…
Sok gyökérből eggyé nőttem,
vád mögöttem, vágy előttem.

Sejtlit viselt a szépanyám,
díszmagyart az édesapám,
rokonságom pálinkát mért,
bátyám meghalt a hazáért,
egy pajtásom négyesen járt,
a másikra börtönőr várt.
Furcsa álmuk összeszőttem,
had mögöttem, harc előttem.

Felem örül, felem búsul,
tartogatom magam túszul
mindenik vér az én vérem –
el ne áruljam testvérem.
Ezt szeretem, azt megértem,
ezt lázítom, azt meg kérem,
ezt csitítom, azt meg szánom…
Sír mögöttem, seb utánam.
Felrettenek pihenőben,
visszanézek elmenőben:
itt is haltam, ott is voltam,
sajátomon vándorsorban.
Szülötteim elszéledtek,
idegen kenyeret szelnek…
Házam forog kacsalábon,
láp alattam, éj utánam.

Nincs templomom,
csak – keresztem,
nem találom, mit kerestem,
nem azt kapom, amit kérek,
nem érem el, amit érek.
Azt a csóvát, ki én voltam,
tarlótűzre pazaroltam.
Görbe sorsom mégse bánom,
köd előttem, köd utánam…

Kapcsolódó cikkeink