Mivel adós még a hazai történelemtudomány?

A magyar zsidóság történelmének kutatásához, mindenekelőtt az utóbbi százötven év feldolgozásához, mindenekelőtt fel kellene mérni az eddig elvégzett munkát, összesíteni kellene az eredményeket, és meg kellene jelölni az új kutatási célokat.

A Tanulmányok a magyarországi zsidóság történetéből című terjedelmes tanulmánykötet, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének (MFEMZSTI) kiadványa több okból sem túlságosan bizalomgerjesztő.

Könyvészeti szempontból feltűnő, hogy a 300 példányban (!) megjelent kötetnek nincs tervezett címlapja (hiszen az egyetem MF logója látható rajta), továbbá az ára sincs feltüntetve, ami azt jelzi, hogy nem kerül kereskedelmi forgalomba. És már a címével is gondok vannak. Hiszen a tanulmányok túlnyomó többsége az 1867 utáni időszakkal, illetve a huszadik századi témákkal foglalkozik, vagyis mindenképpen a magyar, nem pedig a magyarországi zsidósággal foglalkozik.

Ennél még súlyosabb problémával találkozik az olvasó, amikor átfutja a főszerkesztő, Gecsényi Lajos rövid előszavát. Ebből megtudhatja:

„még mindig kevés az olyan állandó szakmai közösség, mely a zsidóság gazdasági-társadalmi-kulturális szerepvállalását állítaná hosszú távú kutatómunkája középpontjába. Az MFEMZSTI létrehozását – még ha szerény keretek között is – éppen az ilyen kutatói közösség megteremtésének szándéka motiválta.”

Vagyis ez a kötet, a maga 16 tanulmányával, három forrásközlésével, és az intézet Facebook-oldalán már megjelent recenziók újraközlésével a nagyívű kutatási terv első megvalósulásának tekinthető?

Holott ez a kötet, bár a benne közölt anyagok színvonalasak, és helyenként hiánypótlóak, teljesen koncepciótlan. Olyan, mint az élelmiszerboltokban ma is forgalmazott csalamádé, a „Vegyes, vágott savanyúság”. Mert mindenféle témájú írás található benne, aminek valamiféle köze van, még ha áttételesen is, a benne szereplők származása miatt is, a zsidósághoz (angolul:  Miscellaneous essays and selected writings on Hungarian Judaism).

Fotó: Szegedi Zsidó Hitközség archívum

Persze, ennek a szakmailag belterjes műfajnak is van jogosultsága, bár közönsége már kevésbé. De nem pótolhatja mindazon kérdések rendszeres, monografikus igényű feldolgozását, melyekkel mindmáig adós a hazai történelemtudomány. Kezdjük a magyar-zsidó gazdaságtörténettel, melyről több tanulmány is olvasható a kötetben.

Van olyan, melynek a témával foglalkozó kötetben biztosan helye lesz (A zsidóság szerepe az Osztrák-Magyar Monarchia valutareformjának előkészítésében), a másik viszont inkább esettanulmány jellegű (Utak és buktatók egy nagyváradi izraelita testvérpár mobilitási kísérletei a 19. század végén.) Szó van továbbá a 19. századi fürdővendégekről, az izraelita felekezet és Ferenc József, „császár és király” ritualizált viszonyáról, a cionizmus és asszimiláció ellentmondásos kapcsolatáról.

Olvashatunk például az Ébredő Magyarok Egyesületéről, a bergen-belseni tábor magyar vonatkozásairól (ez nagyon érdekes, hiánypótló tanulmány), a zsidó vagyonok 1945 utáni sorsáról és az anyagi kárpótlás kommunista elszabotálásáról, az ÁVH-ról, a holokauszt emlékezetének elhallgatásáról, illetve manipulációjáról az ötvenes évektől a rendszerváltásig.

A kötetbe a főszerkesztő, Gecsényi Lajos felkérésére írtak a szerzők, pontosabban anyagot adtak abból, amivel éppen foglalkoztak.

Eközben nincs egy az antiszemitizmusnak és a holokausztnak szentelt magyar és angol nyelvű negyedéves folyóirat, még internetes formában sem, ahol a szakma képviselői szembesíthetnék nézeteiket a különböző, vitatott kérdésekről, esetleg bírálhatnánk egymás tanulmányait, vagy könyveit.

Pedig létezett egy ilyen időszakos kiadvány 1992 és 2004 között, Szita Szabolcs szerkesztésében, Holokauszt Füzetek címmel. Igaz, abban túltengett az „áldozati oldal”, a deportálást és a táborokat túlélő zsidók visszaemlékezései és a helytörténet. De a mai helyzetnél még az is jobb volt. És mint ez a „nyilvánosság kizárásával” megjelent tanulmánykötet bizonyítja, szakmai szempontból nincs előrelépés a kilencvenes évekhez képest.

Milyen volt a zsidóság élete a Kádár-korban?

A zsidóság a holokauszt után gyors társadalmi mobilitást tapasztalt, de nem szűnt meg az antiszemitizmus jelensége.

A Szombat című zsidó folyóirat 1990 decemberi száma közölte a Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai Kutatócsoportjának (Cen­ter of Jewish Studies) programját. Ebben olvasható, hogy az intézmény „szervező munkáját más – hasonló célokat követő – intézményekkel együttműködésben végzi,

nem a munkák központosítá­sára törekedve, hanem lehetőleg új kezdeményezésekkel, mások hasonló törekvéseit lehetőségeihez képest tá­mogatva.”

„E feladatokból következően, a Ku­tatócsoport programja három főbb területre terjed ki; ezek: tanítás, tu­dományos kutatás, közhasznú tudo­mányos és kulturális tevékenység.”

Kétség sem fér ahhoz, hogy a magyar zsidóság történelmének kutatásához, mindenekelőtt az utóbbi százötven év feldolgozásához, mindenekelőtt fel kellene mérni az eddig elvégzett munkát, összesíteni kellene az eredményeket, és meg kellene jelölni az új kutatási célokat. Az erők összefogásához szükség lenne egy olyan tudományos intézetre, mely szoros kapcsolatban áll a többi intézet munkatársaival, illetve az egyetemek és a levéltárak témával foglalkozó kutatóival.

E rendkívül bonyolult feladat megoldását mindenképpen segíti majd a Sorsok Háza állandó kiállításának megnyitása, illetve az ezen a bázison létesülő intézmények működése.

Az új intézet Gecsényi Lajos által szerkesztett tanulmánykötetében azonban csak egy, gazdaságtörténeti témájú tanulmányt közlő szerző szerepel, aki részt vesz az egykori Józsefvárosi pályaudvar területén megnyitni tervezett és az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) közreműködésével létesülő kiállítás készítésében.

A szerző történész.

Kudarc vagy siker a magyar zsidóság asszimilációja?

Erről vitatkoztak október 16-án történészek a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének pódiumbeszélgetésén.