Hamász: Izrael segélyekkel toboroz palesztin ügynököket magának

A gázai palesztin terrorszervezet vezető tisztviselője kijelentette, aktívan dolgoznak az izraeli hírszerzési tevékenység megakadályozásán az övezetben. 

Tawfiq Abu Naim, a gázai „nemzetbiztonsági minisztérium” vezetője Izraelt hibáztatta, amiért állítólag arra használja fel a gázai lakosoknak juttatott humanitárius segélyeket, fizetett külföldi utakat és oktatási hozzájárulásokat, hogy biztonsági információkat nyerjen tőlük — írja az Arutz7 hírportál.

Abu Naim szerint irodája aktívan dolgozik az ehhez hasonló „izraeli ármánykodások” megakadályozásán, és állítása szerint jelentős előrelépést értek el az ügyben.  Kijelentette: a gázai „belügyminisztérium” számos kampányt folytatott a „megszállók informálása” ellen, hogy megvédjék az övezet „biztonságát és stabilitását.”

Augusztusban a Hamász terrorszervezet két iszlám terroristák által elkövetett gázai támadást is Izrael nyakába igyekezett varrni.

A Hamász és az Iszlám Dzsihád szövetséget kötött Izrael ellen

A palesztin terrorszervezetek megegyeztek, hogy a következő konfliktusban vállt vállnak vetve fognak a zsidó állam ellen harcolni. 

Mindeközben úgy tűnik, a szervezet volt vezetője, Khaled Mashaal visszatérőben van a szervezet élére. Mashaal 1996-ban vette át a Hamász irányítását, és több mint 20 éven át maradt vezető státuszban. Pozíciójától 2017-ben vált meg, attól kezdve nyilvános megjelenéseit is lefaragta — írja a The Jerusalem Post.

Ahogy közelednek a 2020-as Hamász-vezetőségi választások, egyre többet mutatkozik a nyilvánosság előtt, többek szerint azért, mert újfent vezetői babérokra törne.

A terrorszervezetet jelenleg Ismail Haniyeh és Yahya Sinwar vezeti.

Az izraeli hatóságok azóta tartják blokád alatt a keskeny gázai tengerparti övezetet, hogy 2007-ben a Hamász iszlamista terrorszervezet kiszorította a Palesztin Hatóságot (PH) a Gázai övezetből, és átvette annak irányítását. A blokád értelmében az izraeli hatóságok ellenőrzik az övezetbe tartókat és az onnan kiutazókat, valamint egyes áruk – egyebek között a gyógyszerek és az üzemanyag – forgalmát a térségen keresztül. (MTI)

Újra választhatnak a palesztinok, megerősödhet a Hamász

A terrorszervezet abban bízik, hogy Ciszjordániát is megnyerheti, figyelembe véve a Fatah csökkenő népszerűségét a palesztinok körében.