Zsidók és afro-amerikaiak együtt segítik a rászorulókat Jersey City-ben

Két hete az egész zsidó közösséget megrázta a Jersey Cityben elkövetett gyilkos merénylet. Most az ünnepek alkalmából afro-amerikaiak és zsidók közös adományosztást szerveztek rászorulóknak.

Biztosra akartunk menni, hogy a szolidaritási üzenetünk világos legyen: közösen vagyunk ebben az egészben benne.

mondta a vosizneias.comnak Pam Johnson Jersey City erőszak-ellenes mozgalmának vezetője.

Ő volt az egyik fő szervezője annak közösségi programnak, amely keretében zsidók és afro-amerikaiak közösen osztottak ajándékokat és élelemet a most zajló ünnepek alkalmával több száz hátrányos helyzetű embernek.

Mindez 14 nappal azután történt, hogy a New Yorkkal szomszédos Jersey városának Greenville negyedében egy kóser üzletben két szatmári haszidot lőttek agyon fekete fundamentalisták.

Mint arra a tudósítás rámutat: Greenville olyan kerület, ahol többségében feketék élnek, de az utóbbi években egyre több vallásos zsidó is költözött közéjük. Ez – mint az utóbbi évtizedekben más amerikai városban is – sokszor adott alapot különféle, nemegyszer fizikai erőszakig fajuló konfliktusokra.

Most tehát ezzel a jótékonysági akcióval minden szervező – zsidó és afro-amerikai – szerette volna egyértelműen és tettekkel is kifejezni, hogy együtt többek. Hogy egymás melletti életük nem csak szomszédolás, de aktív hozzájárulás is ahhoz, hogy egy jobb, szerethetőbb és biztonságosabb közösség egyenrangú tagjai lehessenek.

Ennek szellemében összesen mintegy 250 család részesült az adományokban. Tucatnyi helyi vállalkozó játékokkal, ruhákkal és többek között kóser ételekkel is hozzájárult a jótékonysági akció sikerességéhez.

Felemelő érzés volt — több mint felemelő. 

— mondta Chesky Deutsch, aki két éve él a kerületben.

Az egyik zsidó önkéntes hozzátette:

Minden nap látom ezeket az embereket, látom, hogy valóban mennyire igénylik a segítséget. Együttérzek velük, és most tényleg felemelő volt valójában is tenni értük. 

Így lett Amerikában az áldozatok közösségéből az adományozók közössége, alig két héttel azután, hogy két hittestvérük egy kóserboltban erőszak által elhunyt.

Antiszemita indíték vezethetett vérontáshoz Jersey Cityben

A New-Yorkkal szomszédos város polgármestere szerint — a korábbi találgatásokkal ellentétben — a bűnözők szándékosan választották a kóser boltot a vérengzéshez.