Terroristákkal állt kapcsolatban a moszkvai lövöldöző?

Lapinformációk szerint az orosz hatóságok vizsgálják, hogy kaukázusi vagy szíriai terroristákkal, szélsőségesekkel állhatott-e kapcsolatban az a férfi, aki csütörtökön lelőtt egy titkosszolgálati dolgozót, ötöt pedig megsebesített.

Orosz sajtóforrások szerint a 39 éves Jevgenyij Manyurov volt az a fegyveres támadó, akit csütörtök este ártalmatlanná tettek a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházánál.

A Komszomolszkaja Pravda című bulvárlap a biztonsági erők által likvidált gyanúsított anyjára hivatkozva azt írta, hogy Manyurov a fővároshoz közeli Podolszk lakosa volt. A férfi a hadseregben sosem szolgált. Gyerekkorában bokszolt, és más önvédelmi sporttal is foglalkozott, az elmúlt 3-4 évben pedig hobbiszinten lőni járt egy moszkvai klubba.

A Telegram messengeren működő Baza hírcsatorna úgy értesült, hogy Manyurov novemberben harmadik helyezést ért el egy IDPA-versenyen (Nemzetközi Védelmi Pisztoly Szövetség, olyan lövészsport, amely élethű szituációkat szimulál.) A férfinak hét fegyver tartására volt engedélye.

Manyurov anyja elmondta, hogy fia sosem nősült meg, barátnője nem volt, és senkivel sem barátkozott.

A VKontaktye közösségi oldalon Jevgenyij Manyurov néven bejegyzett profil tulajdonosa elvégezte az Orosz Igazságügyi Akadémiát, a moszkvai Gazdasági Főiskolán reklámkommunikáció szociológiai elemzését tanulmányozta. 2014-től jogi tanácsadóként majd vagyonőrként dolgozott, de az utóbbi időben nem volt munkája.

A Komszomolszkaja Pravda értesülése szerint Manyurov az utóbbi időben többször beszélt „valami arabokkal” telefonon. Hogy miről, azt nem tudta megmondani, mert nem ért angolul. Manyurov apja pedig úgy nyilatkozott: fia az Egyesült Arab Emirátusok nagykövetségén dolgozott.

A Vedomosztyi c. lap információja szerint a hatóságok most azt vizsgálják, volt-e kapcsolata a férfinak kaukázusi vagy szíriai terroristákhoz, szélsőségesekhez. A Kommerszant azt írja, a támadó az Iszlám Állam jelszavait kiáltozta a támadás közben. Ezzel együtt az elkövető motívumai még ismeretlenek.

A Baza és a REN-TV úgy tudja, hogy a hatóságok pénteken átkutatták a podolszki lakást, ahol Manyurov az anyjával élt. A nyomozók iratokat, adathordozókat és fegyvereket foglaltak le. Az FSZB-székháznál pedig találtak egy hátizsákot, tele gránátokkal és robbanóanyagokkal.

A csütörtök esti moszkvai fegyveres támadás következtében a hivatalos források szerint az FSZB egy munkatársa életét vesztette és további öt ember megsebesült, egyikük polgári személy. Az incidenst hivatalosan nem minősítették terrortámadásnak. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) eljárást indított rendvédelmi szervek tagjai életének veszélyeztetése címen.

Bombafenyegetés miatt csütörtökön legalább ezer objektumból 170 ezer ember kellett evakuálni Moszkvában. Az Interfax hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva pénteken azt írta, hogy ezzel rekordot döntött a hamis bombariadók legújabb hulláma.

A csütörtöki riasztások 90 százaléka iskolákra és bölcsődékre vonatkozott, de pokolgépet kerestek kéttucatnyi kórházban, több repülőtéren és mintegy 250 metróállomáson. Az előző csúcsot december 10-én jegyezték, amikor mintegy 400 objektumból több mint 120 ezer embert kellett kimenekíteni.

Az Interfax úgy tudja, hogy a november 28-án újrakezdődött, üres fenyegetésnek bizonyult bombariadók több mint 700 ezer embert érintettek az orosz fővárosban.

A Kommerszant című lap úgy tudja, hogy a feketébe öltözött, kalasnyikovval felfegyverkezett Manyurov előbb megpróbált behatolni az FSZB fogadóirodájába a Kuznyeckij Moszt utcában, majd amikor rájött, hogy ezt fegyveresen nem tudja megtenni, a szolgálat központi épülete felé vette az irányt. Már az utcán lövöldözni kezdett a biztonsági emberekre és a járókelőkre.

A támadóval mesterlövész végzett. A hátizsákjában talált robbanószerkezetet a tűzszerészek egy robot segítségével lőtték szét.

Az orosz sajtóban megjelent értesüléseket hivatalosan nem erősítették meg.

Halálos lövöldözés Moszkvában, a volt KGB-székháznál

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint az incidensben hárman meghaltak.