Netanjahu: „a büntetőbíróságot politikai fegyverként használják Izrael ellen”

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerint háborús bűnöket követnek el palesztin területeken, ezért vizsgálat elindítását jelentette be, amelyhez szerinte az összes törvényi kritérium teljesül. Ezt azonban vitatja az izraeli főügyész és Netanjahu miniszterelnök is.

Fatou Bensouda, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot indít a palesztin területeken elkövetett esetleges háborús bűnök ügyében.

„A hivatalom rendelkezésére álló összes megbízható információ alapos, független és objektív értékelését követően a palesztin helyzet előzetes vizsgálata azzal a megállapítással zárult le, hogy teljesül a Római Statútumban előírt összes törvényes kritérium a vizsgálat megindításához”

– mondta a hágai főügyész.

„Meggyőződésem, hogy van jogalap a Palesztinában fennálló helyzet kivizsgálására az alapokmány 53. cikk (1) bekezdésének megfelelően. Meggyőződésem, hogy háborús bűncselekményeket követtek és követnek el Ciszjordániában – beleértve Kelet-Jeruzsálemet – és a Gázai övezetben, és nincs alapvető ok arra, hogy úgy gondoljam, hogy a vizsgálat nem szolgálná az igazságszolgáltatás érdekeit”

– mondta a hágai főügyész.

„Mivel a palesztin állam beterjesztette az ügyet, az eljárás megkezdése elõtt nincs szükség további engedély igénylésére, és erre nem is törekszem”

– tette hozzá.

Tekintettel azonban a helyzethez kapcsolódó erősen vitatott jogi és ténybeli kérdésekre, nevezetesen arra, hogy az említett területen a vizsgálat lefolytatható-e vagy sem, a főügyész jogorvoslati határozatot kért a Nemzetközi Büntetőbíróság területi joghatóságáról a palesztin területeken

Arra kért megerősítést, hogy Ciszjordániát és Gázát magában foglalja-e az a terület, ahol a bíróság gyakorolhatja joghatóságát.

Ezt az alapkérdést most és a lehető leggyorsabban kell eldönteni az áldozatok és az érintett közösségek érdekében – olvasható a közleményben.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök élesen bírálta a bejelentést, mondván, hogy az ICC-nek nincs joghatósága vizsgálatot folytatni a palesztin területeken.

„A bíróságnak ebben az ügyben nincs joghatósága. Az ICC csak szuverén államok által benyújtott beadványok ügyében illetékes. Márpedig palesztin állam nem létezik”

– mondta a kormányfő, aki szerint a büntetőbíróságot politikai fegyverként használják Izrael ellen.

Statement by PM Netanyahu

This is a dark day for truth and justice. The ICC prosecutor has decided not to dismiss outright the Palestinian claim against the State of Israel. It is a b…

Netanjahu kifogásolta, hogy a büntetőbíróság főügyésze elutasította minden jogi érvüket, miszerint a bíróságnak nincs joghatósága ebben az ügyben dönteni.

„A főügyész az igazságot és a történelmet is elutasítja, amikor azt mondja, hogy az a tény, hogy a zsidók a Bibliában is leírt ősi földjükön élnek, az háborús bűncselekmény”

– fogalmazott Netanjahu.

A Palesztin Hatóság üdvözölte a Nemzetközi Büntetõbíróság „régóta esedékes lépését”.

„A csaknem ötéves előzetes vizsgálat után a bíróságon jogorvoslatot kereső palesztin emberek arra számítanak, hogy a Palesztinában fennálló helyzet sürgősségével és súlyosságával megegyező fellépés várható, és jogosan követelik, hogy ezeket a lépéseket haladéktalanul tegyék meg”

– közölte a Palesztin Hatóság külügyminisztere.

Az ICC az alapokmányát, a Római Statútumot aláíró 123 ország területén elkövetett háborús bűnök, népirtások és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében jogosult ítélkezni. Izrael nem írta alá a Római Statútumot, a Ciszjordániában kormányzó, korlátozott autonómiával rendelkező Palesztin Hatóság viszont igen.

A Nemzetközi Büntetőbíróság nem azonos a szintén hágai Nemzetközi Bírósággal, amelynek ugyancsak az egész világra kiterjedő joghatósága van, ám míg utóbbi államok közötti vitákat tárgyal, a büntetőbíróság egyéni büntetőjogi felelősséggel foglalkozik.

A Büntetőbíróság területi joghatósága magában foglalja azon államok területét, lajstromozott hajóit és regisztrált repülőgépeit, amelyek a Római Statútum tagjai, vagy elfogadták a Bíróság illetékességét, melyről nyilatkozatot nyújtottak be a Bíróságnak.

Nemzetközi Büntetőbíróság: háborús bűn lehet a terrorista „mártírok” kifizetése

Kisebbfajta áttörésnek számít, hogy az ICC most nem csak Izraelt ítéli el.