A Milton-ház létrehozására elnyert támogatásáról vitatkoztak a Klubrádióban

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a kulturális központnak megítélt támogatás kapcsán elhangzott vádakra reagált.

Amint az a közelmúltban ismertté vált, a kormányzat közel kétmilliárd forintos kulturális támogatásban részesítette az EMIH tulajdonában álló józsefvárosi volt pártszékházba tervezett színház és kulturális központ létrehozására irányuló koncepciót.

A terveket azóta számos kritika és támadás érte, ezekre reagált a Klubrádió Csak semmi majré – magyar zsidó történetek december 19-i adásában Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Azokra a kritikákra, hogy a Milton-ház tervéről a mostani döntésig semmit sem lehetett hallani, a rabbi elmondta, hogy

a 200 fős színháztermet, kisebb előadótermeket, könyvtárat és művészeti galériát is magában foglaló kulturális központ koncepciójával az EMIH már egy-másfél éve házalt a kormányzati döntéshozóknál.

A színház létrehozásával kapcsolatos, az ortodox zsidóság képviselőitől szokatlan megfontolásokkal összefüggésben elmondta, hogy a hitközségének nem csak a szakralitás nyelvén kell megszólítania a zsidó közösséget és a többségi társadalmat, hanem az általa fontosnak tartott értékeket a legváltozatosabb formákban és színtereken szükséges megpróbálnia közvetíteni.

A vallásos zsidóknak, és egy háromezer éves szellemi örökségnek van releváns mondanivalója a társadalom számára – hangsúlyozta.

A vezető rabbi a projekttel kapcsolatban elmondta, hogy azon sokan dolgoztak, és a kulturális kormányzatnál pályáztak támogatásért. Arra a felvetésre, hogy a pénzosztás mechanizmusa antidemokratikus volt, hiszen például húsipari vállalkozó is pályázott előadó-művészeti tevékenységre, a vezető rabbi válaszul arra utalt, hogy ezen logika szerint a többi színház is erkölcstelenül cselekedett akkor, amikor részt vett azon a pályázaton, amin az EMIH projektje támogatásban részesült.

Köves Slomó visszautasított minden olyan vádat, amely azt artikulálja, hogy az EMIH valamely politikai erő klientúrájához tartozna.

A hitközség egyetlen célért dolgozik, hogy a zsidó hagyomány releváns legyen Magyarországon, illetve a zsidóság többet jelentsen szorongással a múltba tekintő tevékenységnél, és ehhez rendeli a részvételét a szociális ellátásban, valamint minden vallási, kulturális és ismeretterjesztő tevékenységet, amit végez

– hangsúlyozta feldúltan.

A rabbi felháborodott azon, hogy miközben az EMIH a külföldi támogatói révén, három évvel ezelőtt, mindennemű kormányzati segítség nélkül, egyedüliként sietett a Klubrádió megsegítésére, mint elmondta, soha, semmilyen módon nem avatkozott bele sem e médium, sem a 168 óra működésébe, műsorstruktúrájába, most mégis azzal vádolják, hogy „Fidesz-rádiót hozott létre”.

A működésével kapcsolatos „látszatokra” utalva hangsúlyozta, az EMIH rengeteg nemtelen támadásban részesült az elmúlt időszakban, és a tizedéhez sem jutott hozzá azoknak a támogatásoknak, amelyekben a Mazsihisz részesült az elmúlt 10 évben, amióta a Fidesz van hatalomban.

A parázs hangulatú beszélgetés során Köves Slomó kiemelte: jó, hogy egy olyan támogatási rendszerben, amelyben esetleg több pályázó is  érdemtelenül jutott költségvetési forrásokhoz, az EMIH nemes céljait is támogatták. Ezzel kapcsolatban megjegyezte:

a kulturális központ tervezett 2021-es megnyitását követően a színház valamennyi olyan társulat előtt nyitva áll majd, amelynek nincs állandó helye.

A teljes műsort itt lehet meghallgatni.