Németország támogatja a palesztin menekültkérdés konzerválását

Közel 60 millió eurós adománnyal csatlakozott az EU támogatásához a német kormány, így lélegzethez jut a palesztinokat segélyező, pénzügyi és korrupciós botrányokkal terhelt ENSZ-szervezet, a UNRWA.

Meghallgatásra találtak az UNRWA vezetőjének segélykiáltásai, hiszen a napokban az ENSZ Közgyűlése három újabb évre meghosszabbította a palesztinokat segélyező ügynökség mandátumát, és működésükhöz több milliárd forintnyi támogatást is megszavazott.

Christian Saunders novemberben Jordániában arról beszélt, hogy szervezete 322 millió dolláros hiánnyal küzd, leginkább azért, mert Donald Trump kormánya tavaly felfüggesztette az ügynökség finanszírozását, mely a szervezet teljes büdzséjének harmadát biztosította.

Washington azért is bírálta a UNRWA-t, mert az ügynökség költségvetése minden évben „megtévesztő gyakorlattal”, minden korlátozás nélkül növekedett.

Habár az UNRWA nemes céllal jött létre — oktatási, egészségügyi és lakhatási segítséget nyújt több millió palesztin menekültnek — , mégis régóta gyanúsítják azzal, hogy kapcsolatban áll a Hamász terrorszervezettel, amely iskoláit és egyéb intézményeit arra használja, hogy ott fegyvereket rejtsen el és álcázza Izraelbe vezető alagútjait.

Csődközelben a palesztinokat segélyező botrányos ENSZ-ügynökség

Izrael és az Egyesült Államok azzal vádolja az ügynökséget, hogy valódi segítség helyett valójában csak súlyosbítja a palesztinok helyzetét azzal, hogy hatalmasra duzzasztja a menekült identitásban felnövekvő generációk millióit.

A mostani mandátum-hosszabbítási döntést a világszervezet 169 tagállama támogatta, kilenc tartózkodás mellett. Az Egyesült Államok és Izrael ellene szavazott.

Németország a megszavazott ENSZ-hozzájárulás mellett ( 82+21 millió euró, csaknem 30 milliárd forint) további 59 millió euróval (mintegy 18 milliárd forint) jelezte a világnak, hogy nem tesz le a korábban súlyos korrupcióba is keveredett, terror-tevékenységekkel összefüggésbe is hozott ügynökség szponzorálásáról. 

A számszerű adatokat a The Jerusalem Post cikkében részletezték, ahol bemutatták UNRWA vezetőjének a német és más európai támogatókkal köttetett ünnepélyes aláírási ceremóniáját.

Az UNRWA, mint a stabilitás egyik eleme, az egyik legfontosabb közel-keleti partnere Németországnak abban a bizonytalan környezetben.(…) A kihívások ellenére rendkívül fontos, hogy a szervezet képes legyen folytatni működését, és iskoláit nyitva tudja tartani. Németország megbízható támogató marad. 

— fogalmazott ünnepi közleményében Michael Herold, Németország képviselője.

Mint ahogy a Neokohn is megírta, az ügynökséget korábban azért is kritizálták, mert fizetési listáin Hamász-tagok is szerepelnek, valamint képtelen, vagy nem hajlandó megakadályozni a terrorszervezet által működtetett iskolákban az antiszemita, terrorizmust támogató tananyag oktatását.

Lemondott az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségének vezetője

Az ügynökség működését ért számtalan kritika miatt szerdán benyújtotta lemondását Pierre Krahenbuhl, az UNRWA vezetője.