A holokauszt intenzív előérzete: Farkas István művészete

Képein annak a társadalmi közegnek a bénult reakcióját örökítette meg a közelgő tragédiára, egész világának a pusztulására, melyben otthonos volt.

A Magyar Nemzeti Galériában december 13-án nyílt meg és 2020. március elsejéig tart nyitva az Auschwitzban meggyilkolt Farkas István festőművész műveinek gyűjteményes kiállítása, melynek címe: Kihűlt világ.

Egyidejűleg és ugyanott nézheti meg a közönség a Soá című kamarakiállítást, mely a holokauszt során elpusztított jelentős magyar képzőművészekről (Ámos Imre, Basch Andor, Farkas István, Fényes Adolf, Goldmann György, Jándi Dávid), írókról (Gelléri Andor Endre, Halász Gábor, Karácsony Benő, Kemény Simon, Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Sárközi György, Szerb Antal, Szomory Dezső) és zeneszerzőkről (Nádor Mihály, Weiner László, Kuti Sándor, Weisz Ferenc) emlékezik meg.

Az, hogy Farkas István, a külföldön is elismert, nagyszerű művész képei a budai Várban, az egykori királyi palotában láthatók, nem számít újdonságnak. Ugyanitt rendezték meg a hetvenes évek elején Farkas első gyűjteményes kiállítását, és akkortól kezdve a művészeti kritika és a magyar művészettörténet a huszadik század legnagyobb magyar festői között tartja számon.

Az újdonság az, hogy művészetét összefüggésbe hozzák a holokauszttal, holott egyetlen alkotása sem készült munkaszolgálatos táborban vagy a gettóban (mint ahogy ez Ámos Imrével, vagy a kamarakiállításon nem szereplő, és a holokausztot túlélt Gedő Ilkával történt).

Farkas hihetetlenül szuggesztív, egyszersmind nyomasztó hangulatú képein saját környezete figurái, jobbára nagypolgári alakok láthatók, műteremben vagy természeti környezetben, de már a harmincas években festett képeinek atmoszférájában is érezték a kortársak a pusztulás előérzetét. Képein annak a társadalmi közegnek a bénult reakcióját örökítette meg a közelgő tragédiára, egész világának a pusztulására, melyben otthonos volt.

KIHŰLT VILÁG. FARKAS ISTVÁN (1887-1944) MŰVÉSZETE

A Magyar Nemzeti Galéria mind ez idáig példátlan gazdagságban mutatja be Farkas István életművét a december 13-án nyíló kiállításán. A Kihűlt világ című, 170…

Farkas Chaim Soutine-hoz mérhető, nagyszerű, Franciaországban is elismert festő volt, akiről S. Nagy Katalin írt 1994-ben megjelent monográfiát, de már Pataky Dénes és Kernács Gabriella is figyelemre méltó könyvet jelentetett meg róla. (Corvina, 1970 és 1980).

1887-ben született Budapesten, nagypolgári családban. Anyja, budai Goldberger Anna korán meghalt, apja, Wolfner József tehetséges üzletember volt. Újság- és könyvkiadóként volt ismert, de sokat áldozott a műgyűjtésre is. Támogatta Mednyánszky Lászlót, aki a fiát tanítványául fogadta, és erős hatást gyakorolt rá, főként az emberi lélek ábrázolása terén.

1906 és 1907 nyarán Nagybányán Ferenczy Károly vezetésével festett tájképeket, plein air akvarelleket, itt ismerkedett meg az új stílusokat meghonosító fiatalokkal, Schönberger Armanddal, Galimberti Sándorral, Ferenczy Bénivel, Czóbel Bélával. A világháború kitörése Párizsban érte, ahol már kiállításra készült, de haza kellett térnie.

A világháború utáni zűrzavarban, az egyre zajosabb antiszemita közegben Farkas fogódzókat keresett; családtagjait, a saját polgári környezetébe tartozók méltóságos és egyben ironikus portréit festette. 1919-es, 1920-as képein Kállai Ernő, a korszak legjelentősebb műkritikusa szerint „halálraítélteket látunk a siralomházban”.

Farkas a képein már ekkor búcsúzott attól a világtól, amelyet szülei és nagyszülei, számtalan magyar zsidóhoz hasonlóan, magukénak éreztek.

Olykor csak egy színfelrakás (pl. egy semmivel össze nem téveszthető zöld) vagy egy jellegzetes Farkas-kellék (pl. az önálló, szinte vadállati életet élő kesztyűk) elnagyolt, ám erőteljes megjelenítése jelzi, hogy Farkas István az alkotó.

Farkas István: Vihar után. Forrás: Magyar Nemzeti Galéria

1923-ban ismerkedett meg Kohner Idával (1895-1945) Fényes Adolf műtermében. Egy év múlva feleségül vette a rendkívül művelt, kilenc nyelven olvasó, érzékeny festőnőt, báró Kohner Adolf bankár, földbirtokos, műgyűjtő lányát.

Farkas István 1924-ben Párizsba ment, immár a feleségével együtt. Itt festette életművének legkiemelkedőbb darabjait, A szirakuzai bolondot, a Szép kilátást, a Babonás délutánt. Megjelenítette az ember irtóztató magányát, kiszolgáltatottságát. A lét kietlenségét, az ember kitaszítottságát egy ellenséges, könyörtelen világban.

A német megszállást követő első napokban megtehette volna, hogy megvásárolja a szabadságot, elmenekül a letartóztatása elől, hiszen a neve szerepelt a Gestapo listáján, melynek alapján letartóztatták a „prominens zsidókat”. A lehetőségre így reagált: „Mi vagyok én, hogy elmeneküljek a süllyedő hajóról? Pénzen!?”

Április 5-én saját kezűleg varrta fel a sárga csillagot. Pátzay Pál szobrász felajánlotta neki, hogy elbújtatja, de Farkas nem akart bujkálni.

Április 15-én a Sajtókamara főtitkára ötvennégy zsidó újságíró nevét szolgáltatta ki a németeknek, a listán az utolsó név, kézírással, Farkas Istváné.

Előbb a Rökk Szilárd utcai „kisegítő toloncházba” kerül, majd a kistarcsai internálótáborba. Herczeg Ferenc Horthy Miklós kormányzóhoz fordult a megmentéséért, de hiába. Farkas ezt írta Kecskemétről, az utolsó üzenetében: „ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni.” Mire Herczeg Ferenc májusban megszerezte számára a kormányzói mentesítést, már nyolcvanad magával utazott egy lezárt vagonban.

Auschwitzban az ötvenhét éves férfi egyes visszaemlékezők szerint Mengele utasítására, más szemtanúk szerint önként áll az öregek s a gyerekek közé. A gazdag polgárcsaládból érkezett, felnőttkora teljében lévő művészember közös sorsot vállalt az áldozatokkal. Nem akart továbbá élni. 1944. június 30-án gyilkolták meg.

Művészete sok tekintetben a magyar zsidó nagypolgárság „hattyúdala”, a holokauszt olyan intenzív előérzete, mely csak Franz Kafka irodalmi műveihez hasonlítható. A kiszolgáltatottság, a rettenet és a szorongás érzése lengi át az összes későbbi művét is, melyben már-már az elviselhetetlenségig fokozódik a feszültség.

Ha a Sorsok Házában képzőművészeti kiállítás is lesz, ugyanúgy, mint a jeruzsálemi Yad Vashemben, Farkas István alkotásai kiemelten szerepelnek majd benne. Természetesen másokkal, így a nagyszerű Ámos Imrével és a kevésbé ismert, de hihetetlenül tehetséges, és szintén Auschwitzba deportált Sugár Andorral együtt.

„A sötétkamra varázslója mindannyiunké” – André Kertész-kiállítás nyílt Budapesten

A világhírű magyar zsidó művész születésének 125. évfordulója alkalmából nyílt fotókiállítás szerdán a Petőfi Irodalmi Múzeumban.