Parlamenti választást tartanak az Egyesült Királyságban

Előrehozott parlamenti választást tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban.

A választóhelyiségek brit idő szerint 7 és 22 óra – közép-európai idő szerint 8 és 23 óra – között lesznek nyitva.

Közvetlenül a zárás után exit poll-eredményeket tesznek közzé a nagy brit médiatársaságok az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég adatai alapján.

Az Egyesült Királyságban csaknem egy évszázada nem volt példa decemberi választásra: legutóbb 1923-ban tartottak az év utolsó hónapjában parlamenti választást.

A mostani előrehozott választás kiírását Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezte, és az indítványt a parlamenttel folytatott hosszas tusakodás után, a negyedik kísérletre október végén sikerült elfogadtatnia.

A Konzervatív Pártnak az eddigi alsóházban nem volt többsége, és a képviselők többször is megszavaztak olyan sarkalatos jelentőségű, ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatokat, amelyeket a tory kormány nem támogatott.

Ezek közé tartozott az a jogszabály, amely kötelezte Johnsont, hogy kezdeményezze az Európai Tanácsnál a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, mivel a törvényben foglalt határidőig, október 19-ig a parlament nem hagyta jóvá a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.

Az Egyesült Királyság október 31-én lépett volna ki az Európai Unióból, de az Európai Tanács 2020. január 31-ig meghosszabbította a kilépési határidőt.

Boris Johnson az előrehozott választások kiírását azzal indokolta, hogy véleménye szerint konzervatív többség nélkül a brit parlament soha nem fogja ratifikálni az EU-val elért Brexit-megállapodást mindaddig, amíg módjában áll a kilépés további halasztása.

Négy és fél éven belül ez lesz a harmadik parlamenti választás, két éven belül pedig a második előrehozott választás az Egyesült Királyságban.

Előzőleg 2017 júniusában, az akkori parlament mandátumának lejárta előtt három évvel tartottak előrehozott választást Johnson elődje, Theresa May kezdeményezésére.

Theresa May célja az volt, hogy megerősítse politikai mandátumát az EU-val folytatandó érdemi Brexit-tárgyalások előtt.

A Konzervatív Párt az akkori felmérésekben valószínűsített fölényes győzelem helyett azonban elvesztette addigi meglehetősen szűk, 17 fős alsóházi többségét is, és kisebbségi kormányzásra kényszerült, a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával.

A mostani választás előtti utolsó nagyszabású, több mint 100 ezer választó megkérdezésére alapuló felmérés az előzőekhez hasonlóan azt mutatta, hogy a Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat, bár a konzervatívok támogatottsági előnye a kampány során érezhetően csökkent.

Visszaszámlálás: Holnap választanak a britek

Baloldali „mélyreformok” vagy azonnali Brexit? Úgy tűnik, a brit zsidóságnak nincs egységes álláspontja az ügyben.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov vizsgálata szerint a konzervatívok a voksok 42,6 százalékát szereznék meg, a Munkáspárt 33,8 százalékot kapna.

A cég számításai szerint ez azt jelenti, hogy az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámához képest a konzervatívok 28 fős többségben lennének az új alsóházban, amely jövő kedden tartja alakuló ülését.