Mit gondolnak az amerikai ortodox zsidók Trumpról?

Ehhez először jó volna tudni, hány amerikai zsidó gondolja magát ortodoxnak. Valószínűleg, legalábbis korábbi kutatások ezt igazolják, arányuk valahol 10% körül mozog. Legalábbis így mondjuk. Már évtizedek óta – kezdi publicisztikáját Jake Turx az Ami amerikai ortodox zsidó magazinban.

De vajon tényleg így van? A közvélemény-kutatások szerint nem.

A Pew Intézet amerikai zsidókról közölt kutatása szerint például az ortodox zsidók körében a vegyes-házasságok aránya 0 és 2% százalék között mozog, ráadásul az egy családra jutó gyermekek száma 6,4.

A Trump-elnökség alatt az amerikai zsidók képviselete és politikai beállítottsága igencsak reflektorfénybe került. Egy nemrégiben Manhattanban tartott, ortodox zsidók által szervezett, adománygyűjtő vacsorán Trump legalább ötször tette fel a kérdést beszédében, mégis hogyan lehet, hogy a sok jó ellenére, amit Izrael érdekében tett, a zsidók mindössze 25%-a támogatja elnökségét?

Vajon tudja e az elnök, hogy támogatottsága az ortodox zsidóság körében kimagasló? Igen. Ezt történetesen biztosan tudom, mert egyszer személyesen beszéltem erről vele egy, az ovális irodában tartott megbeszélés alkalmával.

Felmérésünkben 12 államból 1.000 ortodox zsidót véleményét kérdeztük Trump elnökségről.

A számok konkrétan: az válaszadók 54%-a 2016-ban Trumpra szavazott. Nem egészen egy évvel az elnökség kezdete után, még mielőtt Trump elnöki amnesztiát adott Shalom Rubaskinnak [ortodox zsidó üzletember, akit adócsalás miatt ítéltek 21 évre, de Trump 3 év után amnesztiát adott neki, melyet a zsidó közösség széles körben ünnepelt – a szerk.] az elnök támogatottsága már 71% volt.

2018 elején az ortodox zsidók 82%-a nyilatkozta, hogy 2020-ban Trumpra szavazna, ez a szám mára 89%-ra emelkedett.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért támogatják az ortodox zsidók ilyen mértékben Trumpot, eltérő válaszokat kaptunk. Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése, a kimagaslóan jó gazdasági mutatók, a vallás-alapú üldöztetés elleni harc világszerte, az ISIS felett aratott győzelem, az iráni atomszerződés felmondása, a Rubashkin-amnesztia, a börtön-reform, az ENSZ-ben való határozott fellépés, a határszakasz védelme, a legfelsőbb bíróság tagjainak kiválasztása és a vallásszabadságért tett erőfeszítések mind-mind szerepeltek az okok közt.

De az is jól jött népszerűségének, amikor egy volt-nácit kiutasítottak az országból, vagy amikor egy Holokauszt túlélő részesült kongresszusi megtiszteltetésben.

A kutatás eredménye a különböző ortodox irányzatok közt egyenletesnek mutatkozik ugyan, bár némileg magasabb arányban támogatják az elnököt az ultra-ortodoxok, mint modernebb hittestvéreik. Az sem meglepő, hogy a Trump ellen indított impeachment-eljárást a válaszadók kevesebb, mint 2%-a támogatja.

A legtöbb válaszadó szerint Trump többet tesz Izrael biztonságáért, minden más korábbi elnöknél 1980 óta.

A második helyen az ultra-ortodoxoknál G.W. Bush, a modernebbeknél Bill Clinton áll, de egyikük sem éri el az 1%-ot.

A kutatás talán legmeglepőbb része, hogy Trump kiemelkedően magas támogatottsága annak ellenére tetten érhető, hogy a válaszadók 26%-a egyébként a demokrata szavazónak vallja magát. Ebben az ellentmondásban minden bizonnyal nagy szerepe van a Demokrata Párt legutóbbi időkben mutatott Izrael-ellenes és a BDS-mozgalmat sok esetben támogató retorikájának.

Izrael-gyűlölet a baloldalon: elérheti-e a Corbyn-hatás az amerikai demokratákat?

A brit Munkáspárt szinte teljesen elveszítette zsidó szavazóit. De mi vár az amerikai baloldalra?