Háromezren tüntettek az Egyesült Királyságban az antiszemitizmus ellen

„Nem szabad hagyni, hogy ma bátorság kérdése legyen zsidónak lenni” — üzenték a szigetországban közelgő választások előtt a tüntetők.

Kevesebb, mint egy héttel az előrehozott választások előtt több ezren vonultak Nagy-Britanniában utcára, hogy az antiszemitizmus ellen tüntessenek — derül ki a Jewish Chronicles írásából. A vasárnapi rendezvényen ugyan nem hangzott el Jeremy Corbyn neve, de a résztvevők egyértelművé tették, hogy nem hajlandóak támogatni a Munkáspártot, aminek tagjai és vezetői rendszeresen okoztak botrányokat Izrael-ellenes megnyilvánulásaikkal a közelmúltban.

A brit parlament előtti téren felszólalók között Robert Rinder, jogász és TV-s személyiség egy holokauszt-túlélő unokájaként hangsúlyozta:

„Ami a zsidókkal kezdődik, az sosem ér véget a zsidókkal”.

Tracy-Ann Oberman színésznő pedig felidézte, hogy nemrég valaki azt kérdezte tőle: „Ha a családod meghalt a holokausztban, akkor te miért vagy még itt?”.

7 pont, amit tudnia kell a brit előrehozott választásokról

A konzervatívok azt remélik, ezúttal kellő támogatottságot szereznek ahhoz, hogy gond nélkül és mihamarabb búcsút inthessenek az EU-nak.

Brit közéleti szereplők és aktivisták mellett a Liberális Demokrata Párt és a Brexit Párt képviseletében is megjelentek résztvevők. Fiyaz Mughal, a Muszlimok az Antiszemitizmus Ellen mozgalom vezetője pedig leszögezte üzenetében:

„Nagy-Britannia nem lenne Nagy-Britannia zsidók nélkül”.

Mindezzel szinte egyidejűleg a Simon Wiesenthal Központ Jeremy Corbynt 2019 legantiszemitább személyiségének nevezte, és egyben arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia könnyen „páriává” válhat, amennyiben a baloldali vezetőt választja miniszterelnökévé a jövő héten.

“Senki nem tett többet a főáramú antiszemitizmus politikai és társadalmi életbe való beépítése érdekében, mint a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt”

— szögezte le Marvin Hier rabbi, a Központ vezetője.

Wiesenthal Központ: Jeremy Corbyn 2019 legantiszemitább személyisége

Nem sokkal a csütörtöki előrehozott választások előtt a Munkáspárt vezetője az amerikai zsinagógagyilkost megelőzve került a csoport listájának élére.