Miért tárgyalt Trump ügyvédje Budapesten a volt ukrán főügyésszel?

A The New York Times információja szerint Rudy Giuliani Budapesten és Kijevben próbált meg Ukrajnával kapcsolatos információkhoz jutni az amerikai elnök védelmében. A kérdés csak az, hogy ehhez a megfelelő emberekkel tárgyalt-e.

A vezető amerikai lap úgy tudja, a volt New York-i polgármester, Donald Trump bizalmasa és személyes ügyvédje, akit Washington Ukrajna-politikájának kulcsszereplőjének tartanak, korábbi ukrán ügyészekkel tárgyalt a magyar és az ukrán fővárosban.

Rudy Giuliani a lap szerint egy konzervatív tévétársaság, a One America News mini-dokumentumsorozatának néhány részét forgatta Budapesten és Kijevben, hogy az így szerzett információkat Trump érdekében vethesse be az elnök ellen várhatóan hamarosan beinduló impeachment (alkotmányos felelősségre vonás) eljárásban.

A lap értesüléseit a CNN is megerősítette, hozzátéve: Giuliani sajtósától azt az információt kapták, hogy a budapesti interjúnak is köszönhetően, hamarosan rendkívüli, bizonyító erejű tanúvallomást láthatnak a tévénézők.

Giuliani a magyar fővárosban elsősorban Jurij Lucenko volt ukrán főügyésszel, Porosenko exelnök korábbi bizalmasával találkozott, akiről ebből a cikkből lehetett megtudni, hogy egyáltalán Budapesten tartózkodik: szeptember végén ugyanis még Nagy-Britanniába távozott hazájából, állítólag azért, hogy jól megtanuljon angolul.

Rudy Giuliani. Fotó: YouTube

A Lucenkóval való megbeszélés azért is különös, mert a Zelenszkij új ukrán elnök által hatalmi visszaélések miatt menesztett korábbi főügyész korábban azt hangoztatta, hogy szükségtelen nyomozni Joe Biden volt amerikai alelnök fia, Hunter ukrajnai üzleteiről, mivel nem sértette meg az ország törvényeit.

Lucenko most úgy került a képbe, hogy a demokraták egyik kulcstanúja a meghallgatásokon, Marie Yovanovich azzal vádolta őt, hogy Giulinaival együtt próbálták meg elmozdítani őt az Egyesült Államok kijevi nagyköveti pozíciójából. Kénytelen volt azonban elismerni, hogy Trump nem zsarolt és nem követett el semmilyen bűncselekményt.

A meghallgatásokon Yovanovich mellett tanúvallomást tett Bill Taylor korábbi kijevi nagykövet és George P. Kent, az amerikai külügyminisztérium munkatársa, akik szintén nem tudtak új terhelő bizonyítékot felmutatni az elnök ellen.

Emlékezetes, hogy Hunter Biden havi 50 ezer dollárért egy ukrán gázvállalat, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja volt évekig, miközben apja meghatározó szereplője volt az Egyesült Államok Ukrajna-politikájának.

A demokraták azért indítottak vizsgálatot Trump ellen, mert egy volt CIA-informátor feljelentése nyomán azt állítják: Trump nyomást gyakorolt Zelenszkijre július 25-ei telefonbeszélgetésük alatt, hogy Kijev segítsen terhelő bizonyítékokat felhajtani Ukrajnában Joe Biden, a Demokrata Párt egyik fő elnökjelölt-aspiránsa ellen.

Trump nem zsarolta az ukránokat — vallották az első tanúk

A héten felvonultak a demokraták sztártanúi a Trump elleni eljárásban, de egyikük sem tudta bizonyítani, hogy az elnök valóban bűncselekményt követett volna el. 

Giuliani (aki nemrég azt állította, „évekre visszamenőleg” vannak terhelő dokumentumai Joe Biden és családja meggazdagodásának körülményeiről ) Ukrajnában játszott szerepét az amerikai külügyminisztérium munkatársai tanúvallomásaikban gyakran felvetették az elmúlt két hétben tartott képviselőházi meghallgatásokon.

Sokan őt teszik felelőssé azért, hogy Washington – állítólag a Biden-nyomozás elindítását presszionálva – egy időre felfüggesztette az Ukrajnának szánt katonai segély folyósítását. A segély végül mégis eljutott Kijevbe, anélkül, hogy nyomozás indult volna ott Bidenék ügyében.

A The New York Times úgy tudja, a One America News dokusorozatából két rész már lement, a többiben Giuliani cáfolni akarja a tervezett impeachment-eljárás legfőbb demokrata érveit.

Budapesten a konzervatív tévécsatorna szervezésében Trump ügyvédje találkozott az elnököt korábban támogató két ukrán hivatalnokkal, Andrij Telizsenkóval és Andrij V. Artemenkóval is, ők már korábban is nyilatkoztak az ügyben az OAN-nak. Ők határozottan állítják: Trumpnak bőségesen volt oka vizsgálatot kérni Bidenék ügyében Zelenszkijtől.

Kijevben Giuliani a lap szerint Lucenko elődjével találkozott, azzal a Viktor Sokinnal, akinek a menesztését a republikánusok szerint Joe Biden azért akarta elérni az ukránoknál, hogy védje fia érintettségét. A demokraták szerint azonban bár a Burisma ügye valóban vizsgálat tárgya lett volna Ukrajnában, a hatékonytalan, sőt állítólag korrupt Sokin menesztése amúgy is régóta esedékes volt.

Impeachment, avagy miért hallgatnak a demokraták Ukrajnáról?

Beláthatatlan károkat okozna, ha Amerika, illetve a Nyugat semmibe venné, cserben hagyná Ukrajna új, nyugatos elnökét. Seres László publicisztikája.