Kósa Lajos bocsánatot kér botrányt kavaró megjegyzése miatt

Kósa Lajos hétfő reggel Facebook-oldalán közölt elnézést kérő nyilatkozatot — írja a Hvg.hu.

A nyilatkozat szerint

„a Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja. Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek”.

Mint emlékezetes, Kósa arról beszélt a Fidelitas tisztújító kongresszusán, hogy

„a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.

A nyilatkozatot publicisztikában elítélte Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, a Tett és Védelem Alaptívány hasonlóan elítélő közleményt adott ki Kósa kijelentése után, és Heisler András, a Mazsihisz elnöke is elítélte a politikus szavait.

Liberalizmus-kritikát, antiszemita klisék nélkül!

Köves Slomó: visszautasítom, hogy a magyar politikai közélet erkölcstelenségének terhét bárki is a zsidóságra terhelje át!