Köves Slomó: visszautasítom, hogy a magyar politikai közélet erkölcstelenségének terhét bárki is a zsidóságra terhelje át!
Tudva levő, hogy Hajdú-Bihar megyében nincsenek zsidók. Nincsenek, mert 75 évvel ezelőtt pár nap leforgása alatt haláltáborokba vitték és legyilkolták őket. Tekintettel arra, hogy nincsenek így nem is tudhattak szavazni a legutóbbi, 2019 októberi helyhatósági választáson. Ez eddig legalább annyira triviális, mint amennyire szomorú. De mitől válik mindez aktuálissá manapság?
Attól, hogy a Fidelitas tisztújító kongresszusán a minap felszólaló Kósa Lajos a következőket mondta: „zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.
Kósa, arról a sokunk által kritizált és abszurd koalícióról beszélt nyeglén és átgondolatlanul, amelyben a baloldali-liberális pártok a szavazat optimalizáció elvtelen érdekétől vezérelve, összeálltak a nyíltan rasszista hitvallásra alapított Jobbikkal. Kósa azt fejtegette, hogy „a nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra”. Eddig ez így nagyjából fedi is a valóságot, csakhogy itt jön az inkriminált átkötés, amely a legócskább 1993-at idéző Magyar Fórum sztereotípiákat előkotorva, a liberálisokat a zsidókkal azonosítva, tulajdonképpen az egész liberalizmus kritikát egy finom antiszemita stichhel spékeli meg.
Induljunk ki abból, hogy Kósa Lajos részéről nem tudatos az árukapcsolás. Egyszerűen a láthatóan hirtelen megnövekedett tétű belpolitikai harc hevületében ragadtatta el magát. Csak hogy illendő lenne ennél átgondoltabban fogalmazni. Nem gondolom, hogy Kósa Lajost antiszemitizmus vezérelné, ugyanakkor azt igen, hogy egy jó szándékú közszereplő feladata nem lehet más, mint hogy a fogalmakat tisztázza, és nem hogy pont összemaszatolja azokat.
“Bölcsek, vigyázzatok minden szavatokra, nehogy (…) a rossz vizek helyére kerüljetek, ahol tanítványaitok ihatnak a vízből, amely ártana nekik, és belehalnának” – tanítja a Talmud.
Pár nappal ezelőtt az borzolta a hazai közvélemény kedélyét, hogy egy baloldali-liberális újságíró, önvallomása szerint, nem állt fel a Nélküled című dal éneklése alatt. Egy igazságtalan dekrétummal szétszakított nemzet összetartozását sokak számára szimbolizáló dalt giccsesnek nevezni, egy meghatott közösségtől esztétikai hivatkozásokkal finnyásan, tüntetőleg elkülönülni lehet, de minden valószínűség szerint kudarcos élet stratégia. Azonban nem meglepő, ha ezek után ez a közösség megbántva érzi magát.
Ugyanakkor mind ebbe a – nemzeti érzület megbántottsága felől nézve jogos – sértettségbe zsidó vonásokat kifigurázó karikatúrákkal és nyíltan antiszemita plakátokkal belepiszkítani, mérhetetlenül méltatlan és káros. És ekkor ráadásul a probléma legfontosabb kritikai felülete válik érinthetetlenné: jelesül az emberi állapot esendőségére érzéketlen cinizmus vezérelte értéküresség.
Van miért, lenne miért kritizálni a neomarxista, útja vesztett liberális nihilt, a progresszívnek beállított értéksemlegességet. Van miért, lenne miért kifakadni azon a minden, magasztosnak tartott értéket lenéző pökhendiségen, amely az istenhívőket alacsony intelligencia-hányadosúnak, a család szentségében hívőket retrográdnak, a nemzeti gondolatban hívőket pedig kirekesztőnek tekinti.
Csak ha mindezt a kritikát az újfasiszta mihazánk pártvezetőjének kottájából, a köztévén beolvasva, antiszemita klisékre rájátszva tesszük, akkor egy amúgy érdemi vitát terelünk vállalhatatlan és érdemtelen mágneses térbe.
El lehetne, sőt el kell mondani, hogy az úgynevezett ellenzéki összefogás alapjaiban immorális, de az értéksemlegesség kritikájába és a baloldal és a Jobbik összefogása fölött érzett elkeseredésbe etnikai szálat beleszőni meggondolatlan, vállalhatatlan és végtelenül káros kísérlet. Vállalhatatlan, mert a liberalizmus vagy az újbaloldali progresszió semennyiben nem zsidó gondolat. Meggondolatlan, mert éppen a releváns kritikát hitelteleníti és teszi befogadhatatlanná. Végtelenül káros, mert nem hogy politikai haszna lenne, de éppen a lényegi elvi kérdésekről tereli el a diskurzust.
Elég szomorú lenne, ha antiszemita klisék nélkül nem lehetne kritizálni azt a posztliberalizmust, amely nagy elánnal, éppen az európai civilizáció vesztőhelyét ácsolja.
Mint az ismeretes én is zsidó vagyok. Nem szavaztam és nem is fogok „nyilas vitézekre” szavazni. Azt viszont nem mint csak zsidó, hanem mint rabbi utasítom vissza, hogy bármelyik magyar politikai párt erkölcstelenségét vagy éppen következetlenségének a terhét bárki is a zsidóságra kollektíve terhelje át.