Kína mesterséges intelligenciával vadászik az ujgurokra

Kiszivárgott dokumentumok szerint a kínai hatóságok mesterséges intelligencia segítségével döntik el, hogy kik azok a személyek, akiket le fognak tartóztatni. 

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által kiszivárogtatott dokumentumok szerint Kína átfogó koncentrációs tábor-hálózatot üzemeltet. A táborokban elsősorban ujgur muszlimokat zárnak, akiknek a letartóztatásához mesterséges intelligenciát használnak – számolt be a The Daily Wire.

Ahogy a Neokohn korábban megírta, a kínai állam mindent megtesz, hogy elnyomja a vallásos rétegeket, és ebben legjobb segítőtársa a technológia.

Az ICIJ által publikált dokumentumok rengeteg információt tartalmaznak a kínai hatóságok módszereiről. A kínai állam AI rendszerek segítségével „megjósolja”, hogy kik a potenciális bűnözők. A kommunista kormány nem veszi figyelembe az emberi jogokat, átkutathatják bárkinek a lakását, és elektronikusan is bármilyen személyes adatot el tudnak érni.

A mesterséges intelligencia feldolgozza az internetes honlapok, biztonsági kamerák és mobil applikációk adatait, majd kijelöli, hogy kiket lehet potenciálisan letartóztatni.

Az ICIJ azt is leleplezte, hogy külön mechanizmus van arra az esetre, ha egy ujgur rendelkezik más állampolgársággal is. A kínai állam mindent megtesz, hogy a nagykövetségei segítségével hazadeportálja azokat az ujgurokat, akik külföldre menekültek.

A kínai kormány egy nyilatkozatot juttatott el a The Guardianhez, amelyben „kitalációnak és fake news-nak” nevezték a kiszivárogtatott dokumentumokat. A közlemény szerint „Kínában nincsenek koncentrációs táborok, hanem «terror megelőző központokat tartanak fenn»”. Ezt annak ellenére hirdeti az ázsiai nagyhatalom, hogy nemrég bejárta az internetet az a videó, amin bekötött szemű rabok térdelnek egy vonat mellett.

Nathan Ruser on Twitter: „4 days ago a video showing 3-400 detainees handcuffed & blindfolded at a train station in Xinjiang was uploaded to YouTube (https://t.co/GpEaZ7YkIK)In this thread I’ll share how I’ve verified that this video was filmed at 库尔勒西站 (41.8202, 86.0176) on or around August 18th. pic.twitter.com/hr5xd8nahM / Twitter”

4 days ago a video showing 3-400 detainees handcuffed & blindfolded at a train station in Xinjiang was uploaded to YouTube (https://t.co/GpEaZ7YkIK)In this thread I’ll share how I’ve verified that this video was filmed at 库尔勒西站 (41.8202, 86.0176) on or around August 18th. pic.twitter.com/hr5xd8nahM

Már néhány éve lehetett sejteni, hogy Kína koncentrációs táborokat üzemel. A tanúvallomások és a műholdfelvételek száma oly mértékben megnövekedtek, hogy a kínai vezetés kénytelen volt beismerni, léteznek a börtönök. Ugyanakkor azt állították, hogy ezek átnevelő táborok, és hogy ezt erősítsék, még a BBC-t is beengedték az egyik ilyen helyre:

Inside China’s ‘thought transformation’ camps – BBC News

The BBC has been given rare access to the vast system of highly secure facilities thought to be holding more than a million Muslims in China’s western region…