Rendőrkézre kerül Hitler szülőháza

Rendőrőrs lesz Adolf Hitler szülőházában – Ausztria kormánya így kívánja egyszer és mindenkorra távoltartani a neonáci turistákat Braunau am Inntől.

A ház rendőrségi használatának jövője félreérthetetlen üzenet, hogy az épület örökre lekerül a nemzetiszocializmus nosztalgia listájáról.

— mondta az osztrák belügyminiszter, akinek szavait a német Deutsche Welle is idézi.

A német határhoz közel, az Inn folyó partján fekvő Braunau városkájában 1889-ben napvilágot látott náci vezér szülőházának hosszú éveken át rendezetlen volt a sorsa. A városi, a tartományi önkormányzat valamint az osztrák állam között folyamatos jogi és morális huzavona zajlott.

Ráadásul a ház magántulajdonban volt egészen 2017-ig, amikor a kormány végül kisajátította attól a családtól, amelyik több mint 100 éven át birtokolta azt.

A kisajátítással járó kompenzáció mértékét illetően hosszabb jogi huzavona volt az állam és az épület korábbi tulajdonosa között, aki végül az idén 812 ezer eurót (268 millió forint) kapott kártérítés címén.

Az utóbbi 10-15 évben lehetett hallani különféle ötletekről, hogy mit is kezdjen Ausztria történelme egyik legsötétebb fejezetéhez kapcsolódó ingatlannal.

Fotó: UncommonTravelGermany.com

Volt szó arról is, hogy egy holokauszt múzeumot létesítsenek az épületben, de akadtak olyanok is, akik ledózerolták volna a házat.

A házat — amely Ausztriában hivatalosan történelmi műemléki besorolás kategóriája alatt szerepel — évekig bérelte az állam a tulajdonostól. Működött benne könyvtár, technikum, de szolgált sérült emberek számára intézményként is. Jótékonysági szervezetek is kaptak benne irodát. Azonban 2001 óta gyakorlatilag üresen áll.

A mostani kormánydöntés értelmében tehát a ház, ahol Hitler élete első fél évét töltötte hamarosan a határmenti régió egyik rendőrségi objektumaként fog működni.

Zsidó volt Hitler nagyapja?

Egy új tanulmány igazolni próbálja a háború után felröppent teóriát, de ennek nem mindenki örül.