Egy amerikai evangéliumi csoport „Emlékezet menete” néven szervez megmozdulásokat a zsidógyűlölet ellen. Több német származású tagjuk apja, nagyapja részt vett a holokausztban – írja a The Times of Israel.
Az egy évvel ezelőtti, 11 halálos áldozattal járó pittsburghi zsinagógai mészárlásra emlékezett a helyszínen egy gyertyás virrasztáson a német születésű Claudia Kiesinger is. Kiállt azok mellett, akik felháborodtak az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb antiszemita támadásán.
A megemlékezésen feltette magának a kérdést: Mi történt volna, ha a németek, különösen az 1938-as Kristályéjszaka után, kiállnak közösen tiltakozni hasonló módon, mint most ők?
A Kristályéjszaka nyitott ajtót mindazoknak, amik a holokauszt alatt történtek – mondja Kiesinger, a March of Life amerikai koordinátora. Ez egy alulról szerveződő keresztény mozgalom a németországi Tubingenből. Tagjaik főleg a Wermacht, az SS, a Gestapo tagjainak leszármazottai, akik közösen kérnek bocsánatot és szerveznek eseményeket világszerte, megemlékezve a holokauszt szörnyűségeiről.
Az Egyesült Államokban az Emlékezet Menete néven ismert a csoport, amely nem azonos az 1988-ban, Izraelben elindított Élet Menete mozgalommal.
„Vajon másképp alakultak volna a dolgok, ha a német emberek kimentek volna az utcára a Kristályéjszaka után, és azt mondták volna, nem akarnak ilyet, mert ez felháborító? Ha tiltakoznak, talán valami megváltozott volna, talán Hitler sem merte volna megtenni azt”
– mondta Kiesinger a lapnak.
„Ez csak találgatás persze, de én felismertem, hogy mennyire fontos felemelni a hangunkat, nem csendben maradni és félrenézni”
– tette hozzá.
Jobst Bittner lelkész a The Times of Israelnek elmondta, azért alapította a March of Life mozgalmat, mert meg akarta törni a „csend fátylát”, amely nagyon is körülveszi a holokauszt történetét Németországban.
„Tubingen egy egyetemi város, amely a második világháború idején számos náci háborús bűnös kiképzőhelyévé vált, akik személyesen felelősek voltak legalább 700 ezer zsidó haláláért”
– fogalmazott Bittner.
„A lakosság többsége egyszerűen csak figyelt és csendben maradt. Felismerve azt, hogy a mai hallgatás az antiszemitizmus és a zsidógyűlölet kapcsán ugyanaz, mint őseink hallgatása a holokauszt idején, elkezdtük tanítani egyházunk tagjait, hogy nézzenek szembe a valósággal a saját családjuk történetében”
– tette hozzá
Bittner, aki a tubingeni TOS egyház társalapítója, három fő célt határozott meg a March of Life, vagy ahogy Németországban ismerik, a Marsch des Lebens küldetésének: emlékezés a múltra, és kiállás a holokauszt túlélőkért; megbékélés, amely magában foglalja az áldozatok és az elkövetők leszármazottainak kibékülését és gyógyulását; végül pedig kiállás Izrael mellett és az antiszemitizmus ellen.
Mit csináltál a háború alatt, nagyapa?
A most 53 éves Kiesinger szerint átható volt a holokausztot körülvevő hallgatás Németországban a ’60-as, ’70-es években, amikor felnőtt.
Azt a keveset, amiről tudott, véletlenszerűen tanulta az iskolában vagy nagyapjától, egy a mai napig bűnbánatot nem érző nácitól, akinek a hadseregben szerzett tapasztalatairól szóló történetek úgy tűntek, mint egy „nagy szórakoztató bolondozás” – emlékezett vissza Kiesinger.
„Úgy beszélt Hitlerről, mint egy jófiúról, vagy éppen megkérdőjelezte a holokauszt áldozatainak nagyságrendjét, olykor pedig olyan történeteket mesélt, hogy hogyan sütöttek tojást a tankon Afrikában”
– mesélte az unoka.
Kiesingernek megváltozott az élete, amikor vallásossá vált, akkor kezdett el jobban érdeklődni családjának a második világháborúban betöltött szerepe iránt. A szörnyű német múltat tanulmányozva, és annak a tudatában, hogy abban a nagyapja is érintett, eljutott odáig, hogy még jobban beleássa magát a témába.
Nagyszüleikkel beszélgetve a csoport tagjai megtapasztalták a hallgatásukat. „Nem tudtunk semmit, csak a levegőbe lőttünk.” Ilyen módon próbálták csökkenteni szerepüket a holokausztban. Amikor azonban a csoport tagjai körülnéztek irattárakban, pusztító részleteket találtak, amelyeket felmenőik követtek el, például gyilkos SS-alakulatok tagjaiként – mondja Kiesinger.
„Egyik tagunk például azt találta, hogy nagyapja benne volt Auschwitz építésében. Az ilyen tragikus felfedezéseket nehéz feldolgozni” – tette hozzá.
„Azt is megtanultuk ugyanakkor, hogy kibeszélhetjük ezeket a szörnyűségeket és megadhatjuk a tiszteletet az áldozatoknak, amit megérdemelnek.
Nem számíthatok megbocsájtásra az áldozatoktól. Teljesen az ő döntésük, hogyan reagálnak erre, ez teljesen az ő választásuk”
– fogalmazott.
Az első megmozdulást 2007 áprilisában szervezték, az egyik Tübingenhez közeli volt tábortól sétáltak át Dachauhoz.
A háború vége felé Tubingen körül nyolc koncentrációs tábor is volt, ezek híresek voltak a brutalitásukról és a kimagasló halálozási arányukról. 1945 áprilisában a még életben maradtakat halálmenetekben indították Dachau felé, útközben ezrek haltak meg, a civil lakosság szeme láttára.
Az első menetükön a túlélők és az elkövetők leszármazottai közösen járták végig ezt az utat. Azóta négyszáz városban és huszonkét országban rendeztek hasonló megmozdulást, például Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon, Ukrajnában, Svájcban, Finnországban, Bolíviában, Peruban, Kolumbiában, az Egyesült Államokban és Izraelben.
Jobst Bittner lelkész számára a legemlékezetesebb menetük tavaly május 15-én volt, Izrael megalapításának 70. évfordulóján.
„Az volt az üzenetünk: Izrael, veled vagyunk, nem vagy egyedül. Emlékszem, az izraeliek könnyes szemekkel álltak az utcán, vagy néztek az erkélyekről”
– mondta a lelkész.