Skóciában jövőre újabb függetlenségi népszavazást kell tartani, ha a skótok nem akarják, hogy Londonban döntsenek a sorsukról – mondta a skót miniszterelnök.
Nicola Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője az SNP hivatalos választási kampánynyitó nagygyűlésén kijelentette azt is, hogy aki a december 12-ére kiírt előrehozott országos parlamenti választáson az SNP-re szavaz, arra szavaz, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon.
Sturgeon szerint az SNP-nek már most is „kőbe vésett felhatalmazása” van az újabb függetlenségi népszavazás kiírására, hiszen ez szerepelt a 2016-os skóciai parlamenti választásokra kidolgozott programjában.
Ennek alapján ha az SNP a mostani választásokat megnyeri Skóciában, a kérdés nem az lesz, hogy a skót kormány mit tesz, ha London elveti az újabb népszavazás engedélyezését – amire Boris Johnson brit miniszterelnök már egyenes utalást tett -, hanem az, hogy a brit kormány ezt milyen jogon tenné – mondta a skót kormányfő az edinburghi kampánynyitó rendezvényen.
Közben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Brexit-ügyi miniszteri biztosa azt mondta: a Brexit miatt Magyarország egy erős szuverenista szövetségesét veszíti el az Európai Unióban. A magyar kormány sajnálja, de tiszteli is a britek döntését.
Takács Szabolcs a magyar kormány álláspontját ismertetve azt mondta:
az Egyesült Királyság Magyarországhoz hasonlóan a szuverenista álláspontot képviseli – az Európai Bizottság föderalista irányultságával szemben -, így egy erőst szövetségest veszítünk el a közösségen belül, amelyben a szuverenista országok kisebbségben vannak.
Álláspontja szerint bármi történik Brexit-ügyben, nem lesz könnyű dolguk a briteknek, mivel a társadalom nagymértékben megosztott a kérdésben. A népesség fele elégedetlen a Brexittel, a brit belpolitika „holtpontra” érkezett, a parlament alsóháza és a kormány „politikai harcot” folytat egymással – mondta.
Takács Szabolcs úgy vélekedett: a kiválási folyamatot a brit belpolitikai harc blokkolja, és nem az Európai Tanács vagy a közösség tagállamai.
Az EU és Nagy-Britannia érdeke is, hogy olyan megállapodás jöjjön létre, amely biztosítja a rendezett kiválást – hangsúlyozta a miniszteri biztos.





Minek ez a hazudozás? Az Európai Unió többször és világosan megmondta, hogy nem veszik fel Skóciát önállóan. Nincs szükség még egy segélyleső országra, ráadásul sem a románok, sem a spanyolok nem szavaznák meg, mert ezzel a saját szeparatista magyarjaikat meg katalánjaikat bátorítanák. A brit kormánynak pedig minden joga megvan arra, hogy ne engedélyezze a népszavazást, ilyet ugyanis függetlenségről Skóciában csak London engedélyével lehet tartani. Az előzőt is azzal tartották, amelyen Skócia elutasította a kilépést a világ legjobban működő uniójából, ugyanis ma már nem lehet az olajon tartósan és magas színvonalon élősködni, a whisky meg a lazac pedig önmagában kevés ahhoz, hogy eltartson egy országot. Nem ártana már, ha a skótok pihenni küldenék ezt az elmebeteg Sturgeont.
Nem tudom ezt honnan vetted, tudtommal azt nyilatkozták, hogy tárt karokkal várják a Skótokat ha vissza akarnának térni az eu-ba.
Hát akkor nincs más hátra, mint hogy konkrét linket adj. Úgy Spanyolország, mint Románia kereken megmondták, hogy leszavazzák, és mellesleg a segélyleső keletnek sincs szüksége versenytársra.
A skóciai spanyol konzult konkrétan kirúgták a nyáron, amiért azt merte nyilvánosan mondani, hogy Spanyolország nem fogja ellenezni Skócia felvételét. https://www.politico.eu/article/spain-fires-diplomat-in-scotland-over-eu-membership-letter/
Mi szükség van a skótok „visszavételére”, ha a britek csak egyedül lépnek ki?
Mi szükség van a skótok „visszavételére”, ha a britek csak egyedül lépnek ki?
Hülye. A britek az angolok, a skótok és a walesiek együtt.
Az anyád! — Természetesen az angoloka értettem, hiszen Londonban az ő kormányuk van.
Sajnos angol kormány nem létezik. Van kormánya az Egyesült Királyságnak, amit emlegetnek brit kormány néven is. Van külön skót parlament és kormány, aminek az élén ez az eszelős Sturgeon veri a tamtamot évek óta. Észak-Írországban van Executive Committe mint kormány. Walesben is van kormányszerűség, de az csak kvázi autonómia, a helyi ügyekkel foglalkozik, nincs pl. külpolitikája, de komolyabb belpolitikája se, lévén az angol-walesi jogrend, az egy és ugyanaz. Ezen kívül vannak koronafüggőségek (pl. Csatorna-szigetek) és tengerentúli területek. Az Egyesült Királyság 1707 óta működik, ezzel a világ legrégibb és leghatékonyabb uniója, ennek köszönhető, hogy a világgazdaságban az 5. helyet foglalják el ma is, holott a birodalmuk rég a holdban van.
„Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a hasadás,
máma már nem hasad tovább.
Aludj el szépen kis Balázs”
(József Attila)