Túl sokat vitáztak egymással, ezért kitették a tálib börtönből Afganisztán utolsó zsidóit

Elképesztő és több pontban komikus történetek láttak napvilágot a Kabulban utolsó zsidó lakójának életéről. 

Létezik egy vicc két zsidóról, akik egy lakatlan szigeten három zsinagógát építenek. Zabulon Simentov esetében szinte ugyanez valósult meg — mindössze pár apró különbséggel, ami miatt nemrég a Foreign Policy is izgalmas portrét állított össze róla.

A 66 éves Simentovot jelenleg Afganisztán utolsó zsidó lakójaként tartják számon.

Simentov máig kipában jár, és a szombatot is megtartja — a TV-t is csak akkor nézi, amikor egy nem zsidó hajlandó bekapcsolni neki a szünnapon. A Jerusalem Post beszámolója szerint Kabul szívében éli napjait, Afganisztán utolsó fennmaradt zsinagógájában, amit maga újított fel egykor. Elmondása alapján gyűlöli a tálibokat, és máig próbálja visszaszerezni azt a Tóratekercset, amit szerinte az ország belügyminisztere lopott el egykor.

Afganisztánban több, mint kétezer éves múltra tekint vissza a zsidó közösség jelenléte. A második világháború után, majd a Vörös Hadsereg benyomulását követően többen elmenekültek az országból. 1979 után a többség Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba távozott.

„Nagyon különc és egyben zavaró is. De jól elszórakozunk vele” — mondta egy szomszédja Simentovról, aki az 1990-es években feleségével és lányaival egyszer ugyan maga mögött hagyta hazáját, hogy Izraelben telepedjenek le, ám két hónap után egyedül visszatért Kabulba.

„Nem akartam ottmaradni. Afganisztán a hazám” — nyilatkozott Simentov, aki ezután hazatérve ismerte meg Yitzhak Levit, aki akkor már a kabuli zsinagógában élt. Noha mindketten zsidók voltak, ki nem állhatták egymást, és egy 2017-es beszámoló szerint „állandóan vitatkoztak arról, hogy melyiküket illeti meg a földterület”.

Vitás kapcsolatuk okán a zsinagóga két különböző szárnyába költöztek.

Zabulon Simentov. Kép forrása: Qantara.de

Az igazi harc 1998-ban vette kezdetét, amikor a tálib belügyminiszternek Levi feljelentő levelet írt, amiben azt állította: Simentov zsidó emléktárgyakat lop. Erre válaszul Levit az a vád érte, hogy titokban alkoholt árusít és valójában áttért az iszlámra.

„Nem állok szóba vele” — jelentette ki Simentov még 2002-ben, amikor a The New York Timesnak nyilatkozott. „Egy kutya is jobb nála… nincs annyi panaszom a tálibokra, mint őrá” — tette hozzá.

Heves vitáik során azonban nemcsak ő maguk bosszankodtak, hanem a tálibok is, akik megelégelték a helyzetet és végül börtönbe zárták őket.

Mivel veszekedéseikkel ott is elviselhetetlennek bizonyultak, kitették őket a börtönből. Majd Levi 2005-ben elhunyt.

Sajnos kettejük konfliktusa a zsinagóga berendezését is sebezhetővé tették, és tálibok egy csoportja sikeresen ellopta az intézmény Tóratekercsét. A 15. századból származó irat állítólag a tálibok belügyminiszterének kezére jutott, és a feketepiacon eladták.

Simentov azt mondta: még mindig reménykedik benne, hogy egyszer visszakerül a tekercs, amire élete végéig várni fog.

„Olyan ember vagyok, aki nem fél. Sosem fogom elhagyni Afganisztánt a tálibok vagy bárki más miatt”

— szögezte le a férfi, akinek kalandjait a környéken élők is mosollyal idézik fel.

Fellélegezhetünk-e az ISIS-vezér likvidálása után?

Szakértők szerint a terrorszervezetnek megvan a stratégiája arra, miképp folytassa működését.