Asszad: Trump a legjobb amerikai elnök

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A szír elnök csütörtöki televíziós interjújában kijelentette: a politikájával nem ért egyet, de „nincs is jobb egy átlátható ellenségnél.”

Basar al Asszad szír televíziónak adott nyilatkozatában az eddigi legjobb amerikai elnöknek nevezte Donald Trumpot — írja az Arutz7.

„Nem a politikai döntései miatt tartom jó elnöknek, hanem azért, mert ő a legtranszparensebb. Számos amerikai elnök követett el politikai hibákat és bűnöket a múltban, mégis Nobel-díjt nyertek értük.”

— szögezte le a szír elnök a televízióműsorban.

Aszad szerint Trump nyíltan kimondja: „olajat akarunk”, „meg karunk szabadulni egy bizonyos embertől”, „pénzért cserébe ezt és ezt a szolgáltatást nyújtjuk”, és az úgy is van. Ez az amerikai politika.

„Mi is lehetne jobb, mint egy átlátható ellenség?”

A szír vezető az Iszlám Állam fejének, Abu Bakr al-Baghdadinak likvidálásához vezető amerikai akcióra is kitért, mellyel kapcsolatban sietett tisztázni: „Semmi közünk nem volt hozzá. Nincs kommunikáció köztünk és amerikai tisztek között, sőt még azt sem tudjuk megerősíteni, hogy valóban végeztek-e vele, vagy sem.”

Aszad hozzátette: az ISIS változtathat nevet, és koronázhat magának új vezetőt, de „az ideológia továbbra is élni fog.”

A Pentagon nyilvánosságra hozta az al-Bagdadi likvidálásakor készült videók egy részét

Amikor a terrorista vezér érzékelte, hogy az amerikai katonák közelednek, két gyermekével és két feleségével együtt felrobbantotta magát az épület alatti alagútban.

A szír elnök az észak-szíriai konfliktussal kapcsolatban világossá tette: célja a kurdok által ellenőrzött területek visszafoglalása, de erre csak fokozatosan kerül majd sor. Aszad szerint a Törökország és Oroszország közötti tűzszünet célja a kurd milíciák visszaszorítása 30 kilométerre a török határtól, és ez is egy lépés Damaszkusz terveinek megvalósításában.

„Mi fogjuk uralni ezeket a területeket.”

“Asszad: Trump a legjobb amerikai elnök” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Lassan itt lenne az idő a nyugat és Izrael számára, hogy kibéküljön Asszaddal. Az oroszok ebben vsz partnerek lennének és akkor Iránt haza lehetne küldeni.

    • Izrael számára nem szabadon választható mivel eddig a szír fél az aki nem hajlandó békét kötni.
      Jó lenne abbahagyni Izrael hibáztatását azokért ami nem tőle függ.

    • Izrael számára nem szabadon választható mivel eddig a szír fél az aki nem hajlandó békét kötni.
      Jó lenne abbahagyni Izrael hibáztatását azokért ami nem tőle függ.

  2. A fordításból pont a legfontosabb részt hagytátok ki szándékosan:

    „A probléma gyökere, a vahabita (szaúdi) ideológia, mely már kétszáz éves, nem fog egycsapásra eltűnni! A radikális iszlám ideológia és al-Baghdadi végig az USA eszköze volt mindig is. És ezeket az eszközeit könnyen újra létre tudja hozni máshol is.”

    „Úgy hiszem, hogy az egész ügy, beleértve ezt a műveletet is, csak egy trükk! Baghdadit új néven, új egyén alatt vagy egészében ISIS-ként szükség szerint újra lehet teremteni! Más néven, de ugyanazon gondolatvilággal és célokkal!

    Az egész forgatókönyv rendezője ugyanaz: az amerikaiak” – közölte Assad elnök.

    „Miért is nem mutatták be al-Baghdadi maradványait?
    Ez ugyanaz a forgatókönyv, mint amivel bin Laden esetében hülyítették a világot.
    Jusson csak eszünkbe, hogyan gyilkolták meg és hogyan mutatták be A-tól Z-ig Saddam Hussein, Irak elnökének elfogását és az akció mozzanatait, képeket és videókat is terjesztve.” (ahogy Kadhaffi és Líbia esetében szintén – Vilaghelyzete megj.)

    „Szaddam Husszein fiának megölését szintén jól dokumentálták és széles körben publikálták.” – mondja Assad, hozzátéve, hogy az amerikaiak” okkal rejtegetnek mindent mind bin Laden, mind al-Baghdadi megöléséről.”

    „Ez az amerikaiak által használt trükkök része.

    https://www.rt.com/news/472338-americans-recreate-baghdadi-assad