1400 éves vaskalapácsot találtak a Szanhedrin egyik székhelyén

Usha környékén, a városban ahol a Bár Kochba forradalom után először ülésezett a vezető rabbinikus testület, a Szanhedrin, egy régészeti ásatáson önkéntesen dolgozó család egy 1400 éves vasból készült kalapácsra bukkant – ad hírt a The Times of Israel.

Az Izraeli Régészeti Hatóság és az ásatásokat vezető Yair Amitzur elmondta, hogy a Szanhedrin a nyugat-galileai Ushában isz. 135-től azután ülésezett, hogy el kellett hagynia addigi székhelyét, a Jeruzsálemtől néhány kilométerre fekvő Javnét, ahova a második jeruzsálemi Szentély lerombolása után menekült.

Miután a települést a zsidók el Kellett hagyják, azt keresztények foglalták el, akiknek használati tárgyaira leltünk most” – mondja Amitzur.

A kalapács megtalálásának egyik érdekessége, hogy egy szukoti vakációját töltő család Tur’an-ból, akik az ásatásokhoz mentek önkéntes munkára, leltek a különleges darabra.

Amitzur elmondása szerint az Izraeli Régészeti Hatóság jelenleg húsz darab kalapácsot őriz, de azokból csak hat származik a bizánci korból. Ezen az ásatáson korábban már találtak számos üvegedényt, köztük különleges kék és zöld színű poharakat illetve bor és olaj készítéshez használt eszközöket is.

Az Ushában talált kalapács és szögek

“A mostani lelet azt is megerősíti, hogy a térségben nem csak üveg, de vas megmunkálás is folyt” – mondja Amitzur. “Ez a közösség szinte mindent maga készített, így teljesen önellátó volt, ugyanakkor mindent csak minimális mennyiségben készítettek.”

“Az egyedi poharak és üveg lámpások mind arra utalnak, hogy Ushában igen járatosak voltak az üvegfújás mesterségében.”

Az ásatáson az elmúlt évben mintegy 15 ezer önkéntes is dolgozott, többségében iskolás csoportok. Feltárásra került már mikve (rituális fürdő), agyagedények, olaj lámpások és egy hagyományos hétágú gyertyatartó, egy menóra is.