Éhségsztrájk és tüntetések bonyolítják az Izraelben őrizetbe vett jordániai nő ügyét

Heba al-Labadit súlyos „biztonsági szabálysértésekben való részvétel” gyanúja miatt tartóztatták le augusztusban.

Újabb fordulatokról számolt be az izraeli média annak a nőnek az ügyében, akit augusztus óta tartanak őrizetben az ország északi részén fekvő Kishon börtönben. A Jordániában élő, ám palesztin származású Heba al-Labadit augusztus 20-án tartóztatta le a Sin Bét belbiztonsági szolgálat, amikor hazája és a Nyugati Part közötti úton utazott.

A 32 éves nőt jelenleg közigazgatási őrizetben tartják, ami alapján Izrael akár hónapokig az országban tarthatja, anélkül, hogy formálisan is vádat emelnének ellene. A hatóságok szerint ezzel az eljárással olyan részletek kiszivárgását próbálják megakadályozni, amelyek az ország biztonságát veszélyeztetnék.

A Háárec értesülései szerint a 32 éves nőt azért küldték a Nyugati Partra, hogy a Hezbollah számára toborozzon tagokat.

Al-Labadi tagadja az ellene szóló feltételezéseket és 36 nappal ezelőtt éhségsztrájkot hirdetett. Úgy tűnik azonban, hogy egyre nehezebben viseli a demonstratív akciót, és az elmúlt napokban kétszer is egy haifai kórházba szállították. Mostanra pedig visszaküldték a börtönbe – derül ki a The Times of Israel cikkéből.

Múlt héten védőügyvédje, Raslan Mahajna azt mondta: a nő letartóztatása olyan libanoni találkozókkal áll összefüggésben, amelyek során a Hezbollah terrorista csoport tagjaival találkozott.

Mindeközben Jordánia külügyminisztere éles hangvételű levélben szólította fel Izrael Ammanban lévő nagykövetségét, hogy engedjék szabadon Al-Labadit.

Kelet-Jeruzsálemben és Tel-Avivban palesztin, valamint baloldali izraeli tüntetők is több alkalommal követelték a nő elengedését.

Mahajna a médiának elárulta: Al-Labadi és Abdelrahman Maree (akit hasonló módon tartanak őrizetben a zsidó államban) szabadon engedése esetén készek lennének megfogadni, hogy Izrael és a Nyugati Part területére nem teszik be a lábukat a következő 18 hónapban.

Az ügyvéd elmondása szerint a bíráknak tett alkujavaslatról a Sin Béttel történő egyeztetések után születik döntés.