Miért állna izraeli katonának egy fiatal magyar-zsidó lány?

Zsanett már számos alkalommal, először 6 évesen járt Izraelben. Kislányként persze még mit sem sejtett arról, hogy egy nap a katonaságba is beáll. Emigrálásról, komfortzónáról, börtönről és vaságyakról egyaránt szó esett az interjúban, mely a 20on.hu oldalon jelent meg.

Nem sok magyar fiatal áll katonának. Te miért döntöttél így?

Az érettségi után nem szerettem volna rögtön egyetemre menni, rögtön újra ezerrel tanulni, időre volt szükségem. Adott volt a lehetőség, hogy Izraelbe emigráljak. Nem tudom pontosan, miért vállaltam be, lehet, hogy a cionizmus miatt, lehet, hogy Izrael szeretete miatt, de lehet, hogy egyszerűen csak valami újra, valami másra vágytam. Mindig is szerettem Izraelt, miért is ne mentem volna, nem igaz?

Gap yearnek valóban nagyon különleges. Hány évesen is lettél katona?

19 évesen költöztem Izraelbe, akkor fél évet egy kibucban laktam, majd újabb fél évet egy ügyfélszolgálaton dolgoztam. A katonaságba 20 évesen álltam be, két évig voltam katona. Persze mehettem volna Izraelbe később is, és akkor csak egy évet kellett volna szolgálnom, de tudtam, hogy az izraeli társadalomba sokkal könnyebb beilleszkedni, ha valaki végigcsinálja a két évet.

A teljes cikk itt olvasható.

Milyen az izraeli katonalányok élete?

Amerikai-izraeli fotós eredt a nyomába az izraeli hadsereg kevéssé ismert amazonjainak: fotóriport mutatja be, hogyan élnek az izraeli katonalányok.