Trump már Zelenszkij beiktatása előtt nyomást gyakorolt az ukrán elnökre?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő már beiktatása előtt érezte Donald Trump amerikai elnök és személyes ügyvédje, Rudy Giuliani részéről a nyomást, amelyet azért gyakoroltak rá, hogy indíttasson vizsgálatot fő elnökválasztási riválisa, Joe Biden volt alelnök és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteiről – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön az AP amerikai hírügynökség értesülésére hivatkozva.

Zelenszkij május 7-én összehívott egy kisebb tanácsadói értekezletet Kijevben, hogy Ukrajna energiaszükségleteinek kérdéseit megvitassák – mondta el az AP három, név nélkül nyilatkozó, a találkozó körülményeit jól ismerő forrása. A háromórás tanácskozás nagy részében azonban arról beszéltek, hogyan birkózzanak meg Trumpnak és Giulianinak a Bidenék elleni vizsgálatra vonatkozó követelésével, és miként maradjanak ki az amerikai választásokból.

A május 7-i találkozón jelen volt az ukrán elnök két tanácsadója, Andrij Jermak és Andrij Bohdan – utóbbi azóta már az elnöki hivatal vezetője –, Andrij Koboljev a Naftohaz ukrán állami gázvállalat vezetője, és a gázcég felügyelőtanácsának egy amerikai tagja, Amos Hochstein. Utóbbi volt diplomata, aki Joe Biden tanácsadója volt Barack Obama elnöksége idején.

Zelenszkij beiktatása május 20-án volt. Ezt megelőzően viszont már beszélt az amerikai elnökkel. Trump április 21-én, az elnökválasztás éjjelén ugyanis felhívta Zelenszkijt, hogy gratuláljon neki győzelméhez. Majd később, július 25-én volt az az ominózus telefonbeszélgetésük, amelynek leirata nyilvánosságra került, és amely amerikai demokrata párti képviselők szerint igazolta az alkotmányos felelősségrevonási eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálat megindítását Trump ellen. Ekkor az amerikai elnök Zelenszkijt pártjának választási győzelme alkalmából hívta fel.

Az ukrán elnök fogja megbuktatni Donald Trumpot?

Kérdés, hogy a tapasztalatlan Zelenszkij mennyire képes átlátni, hogy a nagy „sakkjátékos” Putyin milyen lépésekre készül a táblán. Eperjesi Ildikó elemzése.

Az AP-nek nyilatkozó három forrás nem egyformán emlékezett arra, hogy az ukrán elnök a májusi találkozón utalt-e konkrétan az első, azaz az április 21-i, Trumppal folytatott telefonbeszélgetésére. Abban viszont mindannyian bizonyosak voltak, hogy Ukrajna megválasztott elnöke akkor már „óvatossággal viszonyult” ahhoz, hogy Trump ragaszkodik a volt amerikai alelnök és fia, Hunter üzleti kapcsolatainak kivizsgálásához.

Mindenesetre – idézte az AP-t az ukrán honlap – Zelenszkij rögtön tudta, hogy

az Ukrajna számára létfontosságú amerikai katonai segély függhet attól, melyik oldalt választja az egyesült államokbeli belpolitikai harcban.

Trumpot ellenfelei azzal gyanúsítják, hogy a Bidenék elleni vizsgálat megindítása fejében zsarolásként fagyasztotta be az Ukrajnának már a kongresszus és a szenátus által is jóváhagyott 400 millió dollár katonai segélyt, amelyet végül Kijev szeptemberben kapott meg.

Az ukrán elnöki hivatal egyelőre nem volt hajlandó kommentárt fűzni a hírügynökség értesüléseihez, és az amerikai Fehér Ház sem válaszolt arra a kérdésre, hogy Trump követelt-e vizsgálatot április 21-i telefonbeszélgetésükkor Zelenszkijtől.

Befolyásos republikánus politikusok közben szerdán hazugságnak minősítették azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint Donald Trump amerikai elnök ellenszolgáltatást kért volna az Ukrajnának adandó katonai segélyért.

Kedden William B. Taylor, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségének attaséja a képviselőház három bizottságának közös meghallgatásán számolt be az Ukrajna körüli vita általa értelmezett fejleményeiről.

Trump ellen vallott egy amerikai diplomata

Az ukrajnai nagykövetség attaséja szerint Trump világosan értésére adta Zelenszkijnek, hogy nem mehet a Fehér Házba, amíg meg nem kezdi a Burisma körüli korrupciós ügyek kivizsgálását.

A meghallgatás – amelyet az elnök alkotmányos felmentési eljárását megelőző vizsgálatokat folytató három képviselőházi bizottság tartott – zártkörű volt, de demokrata párti politikusok sok információt szivárogtattak ki, vagy egyenesen nyilatkoztak az elhangzottakról a sajtónak.

A demokraták által közölt információk szerint a meghallgatáson a diplomata a többi között azt állította, hogy „közvetlen összefüggés” volt az Ukrajnának nyújtandó katonai segély visszatartása és a Joe Biden korábbi alelnök és jelenlegi elnökjelölt-aspiráns fiával kapcsolatos korrupciós nyomozás között.

Taylor a képviselőknek állítólag azt is mondta: Trump nem csupán visszatartotta a katonai segélyt, hanem elhárította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadását a Fehér Házban mindaddig, amíg Kijev nem indítja meg a nyomozást a Burisma ukrán gázcég körüli korrupció ügyében. A Burisma az az ukrán vállalat, amelynek igazgatótanácsában busás javadalmazásért helyet kapott Hunter Biden, Joe Biden fia is akkor, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke volt.

Kilövési engedély Trumpra, síri csend Bidenről

Biden nem kért, nem udvariasan nyomást gyakorolt, mint most Trump, hanem zsarolva követelt, sikerrel. Seres László publicisztikája.

Szerdán Devin Nunes kaliforniai republikánus politikus, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője a Fox televíziónak azt nyilatkozta:

William B. Taylornak a meghallgatás kezdetén tett nyilatkozatából mondatokat ragadtak ki, a közvélemény előtt titokban tartott beszédének egésze pedig nem arról szól, ami a sajtóban megjelent.

Nunes szerint később a diplomata a republikánus képviselők kérdéseire össze is zavarodott, és állításait nem tudta alátámasztani.

„John Ratcliffe (texasi republikánus képviselő) a kérdéseivel két perc alatt romba döntötte az egész tanúvallomást” – fogalmazott Nunes. Hozzátette: a meghallgatáson egyértelművé vált, hogy „nem volt ellenszolgáltatás”.

Nyilatkozott Ratcliffe képviselő is. Miközben panaszkodott, hogy mivel a meghallgatás zárt ajtók mögött zajlott, ezért nem mondhat el mindent, kifejtette:

a diplomatának ugyan erőteljes véleménye volt Trump külpolitikájáról, de nem igaz az az egyes lapokban és televíziókban megjelent állítás, amely szerint bizonyítani tudta, hogy Trump bármiféle ellenszolgáltatást kért volna a segélyért Kijevtől.

A texasi képviselő egyszerűen hamisnak minősítette az erről megjelentetett híreket. Hozzáfűzte: sem Taylor, sem más nem volt képes bizonyítani, hogy Kijev tudott volna a katonai segély visszatartásának bármiféle tervéről.

Mark Meadows észak-karolinai republikánus képviselő a Twitteren fejtette ki, hogy a demokraták által kiszivárogtatott információkat és a diplomata tanúvallomását is „nevetségesen felfújták, és nem mondták el a történet egészét”.

A meghallgatáson részt vett három republikánus politikus a Taylor által elmondottakról készült jegyzőkönyv egészének azonnali nyilvánosságra hozatalát követeli.

A Breitbart News című jobboldali lap élesen bírálta Adam Schiff demokrata párti képviselőt, a meghallgatást rendező hírszerzési bizottság elnökét.

A lap szerint Schiff nemcsak megtiltotta, hogy az impeachment előtti vizsgálatokon meghallgassák az elnökhöz közel állókat is – ami az újság szerint példátlan az eljárás történetében –, hanem a republikánus politikusok nem nyilatkozhatnak az elhangzottakról sem anélkül, hogy ne sértsék meg az éppen Schiff által előírt szabályokat.