Faültetéssel, koncerttel és táncházzal értek véget a magyar napok Izraelben

A háromnapos rendezvénysorozat csütörtöki zárásakor Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára közölte: idén azért volt a korábbi éveknél jelentősebb és gazdagabb az ötödszörre megrendezett esemény programkínálata, mert ezzel emlékeztek meg a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulójáról — írja az MTI.

Az évforduló miatt a kormány tavaly úgy döntött, hogy kulturális évadot szervez Izraelben, ezzel is hangsúlyozva, hogy a két ország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint az utóbbi években, amikor a nemzetközi színtéren is egymás kiemelten fontos partnerei — mondta Schőberl Márton.

A diplomáciai kapcsolatok felújítása mellett a rendszerváltoztatás 30. évfordulójáról is tematikus programmal emlékeztek meg: a csütörtök esti záróelőadás a Szabadság lágy érintése című akrobatikus színházi előadás volt.

Benkő Levente magyar nagykövet nyilatkozata szerint az évadot több mint százezren látogatták, a magyar napokat pedig tízezernél többen.

Utcabállal zárul a magyar kulturális évad Tel-Avivban

A több, mint fél éven át tartó eseménysorozatot a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulójára szervezték.