Hatósági kényszerre hivatkozik az izraeli tinédzserekkel csoportszexelő nő

A 19 éves brit nőt hamis tanúzás és a hatóság félrevezetésének vádjával állították bíróság elé Cipruson.

Mint korábbi cikkükben megírtuk, a 19 éves brit nő júliusban vádolt meg 12 izraeli turistát, hogy Ciprus egyik hotelszobájában megerőszakolták őt, majd később visszavonta a feljelentését.

Az áldozatból gyanúsítottá vált nő vallomásában arról számolt be, hogy azért vádolta meg szexuális erőszakkal a férfiakat, mert a beleegyezése nélkül felvételt készítettek az aktusról, majd kirakták őt a szállodai szobájukból, és emiatt ideges lett.

Vallomása alapján mind a 12 izraeli turistát szabadon engedték, a nőt pedig hamis tanúzás és a hatóság félrevezetésének gyanújával őrizetbe vették, majd vádat emeltek ellene.

Az ügy legújabb fejleményeként kedden, a bírósági tárgyalás első napján a brit állampolgárságú tinédzser azt állította, hogy a ciprusi nyomozók folyamatosan nyomás alatt tartották, hogy vonja vissza a feljelentését.

„Féltettem az életemet”

— olvashatók szavai a Ynetnews oldalán, ahol azt írják, a lány beszámolója szerint úgy érezte, addig nem engedik szabadon, amíg nem írja alá az elé letett vallomást.

Ciprusi „erőszak”: online adományokat gyűjt a hamisan vádló brit nő

A nő a „Go fund me” adománygyűjtő oldalon próbálja előteremteni a jogi költségek forrását.

Az általa bíróságon elmondottak szerint az egyik nyomozó azt mondta neki, hogy „egyértelműen nem történt erőszak” és olyan videofelvétellel rendelkezik, amin láthatóan beleegyezésével történt csoportos aktus. Azonban a felvételt nem volt hajlandó megmutatni a nőnek, aki ezután poszt-traumás állapotra hivatkozva elhagyta a vizsgálótermet.

Szerdán várhatóan tanúkkal is szembesítik majd. A bíróság döntésének függvényében akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy 1700 euró pénzbírsággal is sújthatják, ha bűnösnek bizonyul.