Az izraeli főrabbi is aggódik a kurdokért

David Lau Reuven Rivlin Szukkot

Dávid Lau askenáz főrabbi akkor beszélt erről, amikor az izraeli államfő látogatást tett nála szukot első napján — írja a zsido.com.

“Szukot ünnepe az egységet szimbolizálja. Nem csupán a zsidó népen belül, hanem a világ népei között is. Ezekben a napokban a kurdokért aggódunk, akiket tömeges pusztulás fenyeget. Erkölcsi kötelességünk azonnal cselekedni, mielőtt még túl késő lesz”.

A „kurdok elleni népirtás” ellen tüntettek Tel Avivban – videó!

A százfős demonstrációt Ehud Barak korábbi kormányfő baloldali pártjának aktivistája szervezte.

Reuvén Rivlin államelnök nem reagált a főrabbi szavaira, ehelyett általános választ adott:

“Nagy örömmel jöttem el az országos főrabbi sátrába. Ez egy fontos tradíció, mely jól kifejezi Izrael Állam egyik fontos jellemvonását: az államiság és a zsidó értékek összefonódását. Ezekben a nehéz napokban az ima szavaira figyelünk: “Terjeszd ki fölénk békéd sátrát, és javíts ki bennünket, királyunk, jó tanácsod szerint!”. Az első, ránk váró feladat most az, hogy Izrael tizenkét törzse fölé feszítsük ki a béke sátrát, hogy mindannyian képesek legyünk együtt élni Izrael államában”.

Netanjahu: „Izrael határozottan elítéli a török inváziót”

A zsidó állam egyben kész humanitárius segítséget nyújtani a bátor kurd népnek – nyilatkozta az izraeli miniszterelnök.