Ukrajna elnöke belecsöppent az amerikai belpolitikai csatározások kellős közepébe azzal, hogy a Trumppal folytatott telefonbeszélgetése lehet a jogalap az amerikai elnök elmozdításához. Sokak szerint a Zelenszkij – és vele együtt Ukrajna – akár még jól is kijöhet a slamasztikából.
Első ránézésre nagyon úgy tűnik: Ukrajna cseberből vederbe került, amikor a 2013-14-es forradalom idején megpróbált az orosz Nagy Testvér befolyása alól kikeveredni, és átnyergelni az Egyesült Államokhoz. Míg korábban Moszkva szólt bele az ország irányításába intenzíven, most az amerikaiakról derült ki, hogy az ukrán főügyész személyétől kezdve egyes cégek irányításán át a választási kampányokig és a kormány politikájáig igyekeznek sok mindenbe beleavatkozni.
De kezdjük az elején.
Donald Trump júliusban telefonált egyet az újonnan megválasztott ukrán elnöknek. A beszélgetés leiratát – teljesen rendhagyó módon – azóta az egész világ megismerhette. Mostantól egyetlen állami vezető sem engedheti el magát, ügyelnie kell minden szavára, amikor külföldi országok magas rangú tisztviselőivel tárgyal telefonon, és ez egyébként rendben is van. Ne is beszéljen senki félre.
No de Trump és Zelenszkij párbeszédéből érdekes dolgok derültek ki. Az egyik, hogy az egykori zsidó komédiás és csapata úgy döntött: a macroni utat választja, már ami az amerikai elnökkel ápolt viszonyt illeti. Amint az a francia államfő és amerikai hivatali kollégája találkozóiból teljes mértékben kiviláglott, Macron a hízelgést választotta stratégiaként.
Egyértelmű, hogy Párizs szerint nem éles szembenállással és bírálatokkal, hanem „udvarlással” lehet befolyásolni Trumpot, vagyis rábírni arra, hogy Párizs szájízének megfelelően hozza meg a döntéseit (persze kérdés, hogy mekkora eredményt produkált ez a hozzáállás).
Zelenszkij mindenesetre nagyon udvarolt. Elmondta például Trumpnak, hogy sok mindent tőle tanult, már ami a kampányt illeti. Helyeselt, amikor az amerikai vezető Merkelt és Macront bírálta. Az Ukrajnában csak Ze néven emlegett elnök arra is ígéretet tett, hogy majd az új ukrán főügyész utánanéz Trump legvalószínűbb demokrata kihívója, Joe Biden, és főleg annak fia kétes ukrajnai ügyeinek. (Biden fia, Hunter csodálatos módon a Buriszma nevű ukrán gázcég vezetőségében találta magát a Majdan után, amikor az apja még amerikai alelnök volt.)
Ze óriási meglepetésére nemcsak Trump szövegét, hanem az övét is nyilvánosságra hozták. Ukrajnában az államfőt ezután már csak Monica Zelenszkijnek titulálták, arra utalva, hogy anno Bill Clinton egykori amerikai elnöknek csaknem a székébe került a Fehér Ház gyakornokával, Monica Lewinskyval folytatott afférja. A volt elnök ellen is impeachment eljárás indult.
Mint ismert, a jelenlegi amerikai államfő ellen is kezdeményezték a demokraták az alkotmányos vádemelési eljárást a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetés alapján, amelyből gyanítható, hogy Trump bizony egy külföldi vezető segítségét kérte ahhoz, hogy előnyösebb pozícióba kerüljön demokrata ellenfele befeketítésével a jövőre esedékes amerikai elnökválasztás előtt.
Szinte hallani lehetett a Kremlből, hogy Vlagyimir Putyin dörzsölgeti a kezeit. Az orosz elnök és köre olvasatában Ukrajna jól megjárta azzal, hogy a Nyugat, illetve az Egyesült Államok irányában igyekezett tájékozódni 2013-tól kezdve, olyannyira, hogy Kijev megpróbált a nyugati szövetségi rendszerbe bekerülni. Eddig Moszkvától függtek az ukrán kormány döntései, lám-lám, most úgymond Washingtonnak vannak az ukránok alárendelve.
Ráadásul Kijev szempontjából egymást érték a vezéráldozatok. Lemondásra kényszerült Marie Yovanovitch Kijevbe akkreditált amerikai nagykövet, elsősorban amiatt, hogy nem volt elég lojális Trumphoz, de távozott Kurt Volker, az amerikai elnök ukránügyi különleges megbízottja is, akinél nem sokan viselik jobban a szívükön Ukrajna sorsát.
(Volkerről kiderült: gazdasági érdekei fűződhettek ahhoz, hogy tavaly kijárta a Javelin páncéltörő rakéták szállítását Ukrajnának. A Javelint Obama előző elnök nem volt hajlandó odaadni Kijevnek, mondván, hogy azzal eszkalálódhat az ukrán-orosz konfliktus.)
Az sem vet túl jó fényt Kijevre, hogy egy ilyen súlyos amerikai belpolitikai konfliktus kellős közepébe került az új, a politikában lényegében járatlan elnök. Az előző ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin nem minden alap nélkül jegyezte meg, bár némileg szarkasztikusan:
„Ukrajna úgy vonul be a történelembe, mint az az ország, amelynek kapcsán megindult az alkotmányos vádemelési eljárás az amerikai elnök ellen… Legalább most már mindenki megtudja, hogy mire vagyunk képesek.”
Az Oroszországgal 2014 óta súlyos katonai konfliktusba keveredett Ukrajnának (mint ismeretes: a Moszkva által támogatott lázadók a Donyec-medencében háborút folytatnak az ukrán hadsereg ellen, a Krím-félszigetet pedig a Kreml egyoldalúan elcsatolta) az utolsó dolog, amire szüksége van, hogy választania kelljen az amerikai republikánusok és demokraták között.
Nem véletlenül jelentette ki a minap Ze rekordhosszúságú sajtótájékoztatóján, hogy
„semmilyen módon nem akarok beleavatkozni az Egyesüt Államok választásaiba. Nem is fogok. Válasszák meg ők maguk az elnökeiket…, de ha lehet, ők se avatkozzanak bele – és nem is avatkoznak – a jövőben sem a független Ukrajna választásaiba”.
Zelenszkij, aki minden korábbi ukrán elnöknél nagyobb arányú (csak emlékeztetőül: 73 százalékos) támogatottságot szerzett az áprilisi választáson, és pártja (A Nép Szolgálja) a kijevi parlamentben is többséget élvez, elég nagy bajba került, de némely elemző szerint akár még jól is kijöhet a csávából.
Először is azzal, hogy Trump a belpolitikai csatározásokkal lesz elfoglalva, ráadásul az amerikai elnök nemrég azt hangoztatta, hogy Ukrajna és Oroszország oldja meg egymás között a fennálló vitáját. A Politico szerint az amerikai elnök aligha kényszeríti majd ukrán kollégáját a jövőben arra, hogy szívességeket tegyen neki.
Erre azonban alaposan rácáfol Trumpnak az impeachment folyamat megindítása után tett felhívása, miszerint más kormányok is segítsenek neki Biden ellehetetlenítésében. Ebből egyértelműen kiviláglik, hogy az elnök dacol az ellene felhozott vádakkal, mivel semmi kivetnivalót nem lát a viselkedésében.
A Politico szerint Kijev számára az lehet a másik tanulság, hogy nem kell az elveit feladnia az amerikai támogatásért cserébe. A helyzet azonban az, hogy – a Kijev által sok szempontból példaképnek tekintett – Lengyelország nyomdokain járva Ukrajna nagymértékben támaszkodik az amerikai segítségre Moszkva ellenében.
Zelenszkij az ominózus telefonbeszélgetés alatt sűrűn helyeselt, amikor Trump Merkelt és Macront bírálta, amiért azok úgymond nem nyújtanak elég támogatást Ukrajnának Oroszországgal szemben. Sőt: az ukrán elnök később megerősítette, hogy nem csak amerikai hivatali kollégája kedvéért bírálta a német és a francia vezetőt.
Az igaz, hogy Kijev – párthovatartozástól függetlenül – teljes mértékben élvezi az amerikai kongresszus támogatását.
Az amerikai külpolitika nagy mértékben függ azonban az elnöktől, így Trump „kivonulása”, illetve meggyengülése az impeachment miatt nem túl jó hír az ukránoknak. (Igaz, az sem volt túl jó hír, hogy Trump szinte minden áron jó kapcsolatokra törekedett Putyinnal.)
Az impeachment kapcsán Ukrajna nemcsak az amerikai közbeszéd egyik legfontosabb témája lett, hanem világszerte az érdeklődés homlokterébe került. Ezt érdemes lenne kihasználnia Kijevnek.
A Politico azt is prognosztizálja, hogy ha Donald Trumpot sikerül a demokratáknak eléggé sarokba szorítania, akkor az ő jelöltjüket választhatják meg jövőre elnöknek, aki várhatóan keményebb álláspontot képvisel majd Moszkvával szemben.
A sokat idézett portál megfeledkezik azonban arról, hogy egyrészt ritkán fordul elő az Egyesült Államokban, hogy a regnáló elnököt nem választják újra (még a rendkívül népszerűtlen ifjabb Bushnak is összejött a hosszabbítás), másrészt pedig ha Trumpot meg is buktatnák az impeachment eljárással, akkor a nála jóval népszerűbb, ugyancsak republikánus Mike Pence alelnök indulhatna nagy eséllyel az elnöki székért.
Az viszont elképzelhető, hogy elindulhat egyfajta kiábrándulás az ukránokban az Egyesült Államokból, miután nemcsak Hunter Biden szakított óriási pénzeket kétséges értékű munkájáért, hanem Paul Manafort, Janukovics korábbi oroszbarát ukrán elnök egykori amerikai tanácsadója is, aki később Trump stábfőnöke lett, és akit nemrég az Egyesült Államokban ukrajnai ténykedése kapcsán börtönbüntetésre ítéltek pénzmosás miatt.
Mindez oda vezethet, hogy Kijevnek át kell gondolnia: mennyire akar függeni a nyugati fővárosoktól, mennyire akarja, hogy Washington legyen az ország függetlenségének és biztonságának szinte egyedüli garanciája, illetve mennyire akar tájékozódni a világ többi pólusa iránt. Az utóbbi időben egyébként Kínával is egyre mélyülnek az ukrán vezetés kapcsolatai.
Ukrajnának egyébként is szembe kell néznie a maga kihívásaival. A legfontosabb, hogy Ze a lakosság jelentős részének óhaját követve békére törekszik az agresszor Oroszországgal annak érdekében, hogy elhallgassanak a fegyerek a Donyec-medencében.
A helyzet könnyen eszünkbe juttathatja a kilencvenes évektől kezdődő izraeli-arab „békefolyamatot”, amikor az egyik fél (Izrael) készen állt a fájdalmas kompromisszumokra, és nyugati nyomásra sokáig folytatta az engedményeket, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy a másik félnek esze ágában sincs békét kötni.
Ukrán-orosz viszonylatban is valami hasonlóra lehet számítani.
A kelet-ukrajnai konfliktus kapcsán ugyanis úgy tűnik: Putyin az utóbbi időben elsősorban a nyugati közvéleménynek tett „engedményeket” (például azt, hogy felszólította az orosz hadsereg egyik részlegének tartott állami médiát: ne démonizálja tovább Ukrajnát, „kijevi juntaként”, „a fasizmus melegágyaként” beállítva az ukrán vezetést), míg valójában esze ágában sincs kiengedni a délnyugati szomszédot a szorításából.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy Putyin fő célja az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók törlése.
Ha ez megvan, szép lassan visszaszerezheti a „beépített” emberein keresztül a befolyását Ukrajnában, igyekezhet gyengíteni a szomszédos országot, és végső soron mindent elkövet majd annak megakadályozására, hogy az ukránok belépjenek az EU-ba, illetve a NATO-ba.
A Majdanon edzett ukránoknak, akik egyre inkább öntudatra és jogaikra ébrednek, ehhez persze lesz egy-két szavuk. Főleg, mivel a kelet-ukrajnai konfliktus eddig mintegy 13 ezer halottat követelt, és milliók voltak kénytelenek elhagyni otthonukat. Ráadásul nemcsak az ukrán elit kötelezte el magát a nyugati orientáció iránt, hanem sok átlagpolgár is az európai életformát tartja kívánatosnak, és ennek érdekében hajlandó is sokat tenni.
Ehhez persze nemcsak békére lenne szükség, hanem a burjánzó korrupció megszüntetésére, a külföldi befeketetések számára vonzó szilárd jogi környezet megteremtésére, a bürokrácia csökkentésére és az oligarchák befolyásának visszaszorítására.
Ze főleg fiatalokból és politikai újoncokból álló kormánya várhatóan sok mindent tesz majd ennek érdekében. Az államfő korábban megígérte, hogy „lecsapolja a mocsarat”. Kérdés azonban, hogy a tapasztalatlan elnök mennyire hatékonyan teszi ezt, és mennyire képes átlátni, hogy a nagy „sakkjátékos” Putyin milyen lépésekre készül a táblán, és Ze mennyire találja fel magát a globális orosz-amerikai rivalizálás útvesztőjében.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.