Netanjahu: akár a választások előtt kitörhet a háború Gázával

„Bármelyik pillanatban elkezdődhet egy hadművelet az övezetben”, – jelentette ki az izraeli miniszterelnök egy nappal azután, hogy Putyin orosz elnökkel tárgyalt – írja az ujkelet.live.

Múlt héten a gázai terroristák több alkalommal rakétákat lőttek ki dél-izraeli városokra és közösségekre. A lövedékek többségét elfogta a Vaskupola vagy nyílt területen csapódtak be. A légierő válaszul megtorlócsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben.

Kedd éjszaka a terroristák két rakétát lőttek ki Askelonra illetve Asdodra, ahol a választásokra készülő pártok kampányrendezvényeket tartottak. A miniszterelnök épp beszélni készült, amikor megszólaltak a szirénák, így testőrei a protokollnak megfelelően kivezették a teremből, majd a riadó után visszatért a pódiumra.

Rakétákat lőttek Gázából Izraelre, megzavarva Netanjahu kampányrendezvényét

Hivatalos forrásból kettő rakéta kilövését erősítették meg, egyet elkapott a Vaskupola.

A Hamász terrorszervezet szerdán nyilatkozott először az incidensről:

„Netanjahu menekülése a riadó alatt jól mutatja a megszállás törékenységét és azt, hogy fél tőlünk.”

Netanjahu azonban pénteken ismét figyelmeztette a Hamászt.

„Bármelyik pillanatban elkezdődhet egy hadművelet a Gázai övezetben, akár négy nappal a választások előtt is. A választások nem befolyásolják a döntést”

— mondta a miniszterelnök egy nappal a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és a védelmi miniszterrel folytatott tárgyalások után.

Netanjahu csütörtök reggel utalt rá, hogy Izrael valószínűleg a közeljövőben háborúba kényszerül Gázával, a déli fronton az elmúlt hetekben tapasztalható, a szokásosnál is nagyobb feszültség miatt.

„Valószínűleg nem lesz más választás, mint egy hadművelet, háború indítása a gázai terroristák ellen”

Netanjahu: „Nem lesz más választásunk, mint a Hamász megbuktatása”

Az izraeli miniszterelnök felfedte, hogy a pártja által végzett felmérések azt jelzik, nem ő nyeri meg a szeptember 17-i választásokat.