Már a Hezbollah szövetségeseit is érinthetik az új amerikai szankciók

A terrorszervezet libanoni támogatóira is kiterjesztik az intézkedéseket – mondta David Schenker, a nemrég távozott Jason Greenblatt közel-keleti megbízott utódja – írja a i24news.

“A jövőben a szankciók azokat is érinti Libanonban, akik pénzzel támogatják vagy segítik a Hezbollah-t, függetlenül attól, hogy milyen csoporthoz tartoznak vagy milyen vallásúak.”

— fogalmazott David Schenker a libanoni LBCI televíziónak nyilatkozva.

Az Egyesült Államok elsőként a Hezbollah három magas rangú libanoni tisztviselőjére vetett ki szankciókat, közülük ketten parlamenti képviselők is.

Az iráni támogatást élvező síita terrorszervezet, amely egyben jelentős politikai tényező Libanonban, 13 képviselői hellyel rendelkezik a tavaly májusi parlamenti választások óta és három miniszter is közülük került ki.

Szövetségesük Michel Aoun, Libanon keresztény elnöke és pártja, illetve a Nahib Berri vezette síita Amal mozgalom.

A Hezbollah-t, ami Bashar al-Assad szír elnök rezsimje mellett harcol a szíriai polgárháborúban, az Egyesült Államok 1997 óta tekinti terrorista csoportnak. A terrorszervezetet érintő amerikai szankciók Donald Trump elnök hivatalba lépése óta csak fokozódtak.

Két hete, augusztus 29-én erőteljes pénzügyi megszorításokat vetettek ki a libanoni Jammal Trust Bankra, amelyet azzal vádoltak, hogy aHezbollah kulcsfontosságú pénzügyi intézményeként működik

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma azért bünteti a bankot és annak leányvállalatait, mert az

„pimaszul lehetővé tette a Hezbollah pénzügyi műveleteit, például kifizetéseket küldött öngyilkos merénylők családjainak”

— szögezte le Sigal Mandelker, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.