Eitan rabbi: megpróbálunk együtt erősek maradni

Bombatámadás után először találkozott apa és fia az intenzív osztályon.

Eitan rabbi és Dvir Shnerb a családjukat érő merénylet során sérült meg, mely azonban a 17 éves Rina, Eitan lányának, Dvir testvérének életét követelte.

A megtámadott család túlélői 24 órával azután találkoztak újra az intenzív osztályon, hogy Izrael egyik frekventált turistahelyszínén, az Ejn Bubin forrásnál Dolev-Talmon település közelében terrortámadás során komoly sérüléseket szenvedtek.

„Amikor először megpillantottuk egymást, Dvir azt mondta nekem: »apu, ez nagyon nehéz, folyamatosan villannak be az emlékek« én pedig azt feleltem neki, meg kell próbálnunk együtt erősek maradni.”

— számolt be az apa.

Bár Eitan rabbi állapota javult, átszállították az intenzív osztályra, hogy fia, Dvir mellett lehessen, akinek szintén javulóban van az állapota, miután pénteken megoperálták, és szombaton magához is tért.

Az apa testvére, Shmulik szerint a 19 éves fiú mindenre tisztán emlékszik a történtekből, és fájdalmas tudatában van húga halálának. Mind Eitan, mind Dvir látták Rina testét a robbanás után, és saját szemükkel győződtek meg róla, hogy sajnos nem élte túl a merényletet.

A rabbi szerint a fiával való találkozás rendkívül megindító volt.

„Mindketten sírtunk. Miután órákig nem tudtam, mi van vele, nagyon megijedtem. Láttam, hogy elveszíti az eszméletét a támadás után, és azt mondta, nem kap levegőt. Most látni, hogy nyeri vissza az erejét nagyon megindító.”

Eitan hozzátette, egész szombaton arra várt, hogy végre fiával lehessen.

„Már kommunikál, teljesen éber, mindenre emlékszik. Azt mondja nem tudja elképzelni az életet Rina nélkül.”

A támadás során a rabbi, imarojtjával igyekezett elállítani a vérzést és megmenteni gyermekeit, akik közül már csak Dviren tudott segíteni.

Dina Shnerb pénteki temetésén Lodban több száz ember vett részt, köztük Bezalel Smotrich miniszter is.