Köszönetet mondott Heisler András a kormánynak a 15. Európai Maccabi Játékok támogatásáért

„Megcsináltuk azt, amit a magyar kormány támogatása nélkül nem tudtunk volna megtenni” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke.

A Mazsihisz elnöke megköszönte a kormány támogatását  – olvasható a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

Aranyeső: Száz érmet nyert Magyarország a Maccabi Európa Játékokon

Amerika mögött a második legeredményesebb lett a magyar csapat.

A Budapesten rendezett 15. Európai Maccabi Játékok jelentőségét és eredményeit méltatta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött, és amelyben megköszönte az Európa legnagyobb tömegsport rendezvényének megszervezéséhez nyújtott kormányzati partnerséget és támogatást.

Heisler András hangsúlyozta levelében:

„Megcsináltuk azt, amit a magyar kormány támogatása nélkül nem tudtunk volna megtenni. Mindnyájan büszkék lehetünk erre – miniszterelnöktől, sportolóinkon keresztül, önkénteseinkig.”

A „büdös zsidó”, aki 75 év után világrekorderként tért vissza Budapestre

Deportálása után először jött Magyarországra Shaul Ladany, 83 éves világrekorder távgyalogló, aki nem csak a holokausztot, de izraeli olimpikonként az 1972-es müncheni terrort is túlélte.