Felülvizsgálná az Izraellel kötött békeszerződést a jordán parlament

Az elmúlt hetekben feszült helyzet alakult ki a két ország között a Templom-hegy státusza miatt. Ajman Szafadi külügyminiszter szerint „Jeruzsálem a vörös vonal”.

Jordánia parlamentje felszólította az ország kormányát, hogy küldjék haza Izrael nagykövetét, és hívják vissza a zsidó államba delegált külképviseleti megbízottat is – derül ki az Arutz7 hétfői írásából. A törvényhozók egyben az Izraellel fennálló békeszerződés felülvizsgálatát is sürgetik.

Az ügyet megelőzően vasárnap Jordánia külügyminisztériuma behívatta Izrael nagykövetét, miután az Al-Aksza mecset és Templom-hegy környékén feszültség bontakozott ki.

Jordánia azután vádolta „nemzetközi jogok megsértésével” Izraelt, hogy a zsidó állam rendőrei megvédték magukat azoktól a terroristáktól, akik a Templom-hegyen támadtak rájuk az iszlám világ egyik fontos ünnepnapján, az Íd al-Adhá nevű napon.

Ráadásul idén a Tisa beÁv, azaz a Szentély pusztulására emlékező zsidó gyásznap is egybeesett a muszlim „áldozat-ünnepével”, és az izraeli rendőröknek akkor is közbe kellett avatkozniuk, amikor muzulmánok csoportjai a kapuk előtt várakozó zsidó tömegre támadtak, székeket és köveket dobáltak és harcra buzdító nacionalista szlogeneket kiabáltak.

Muszlim ünnep üti a zsidó gyásznapot a Templom hegyen

Biztonsági megfontolásokból Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy döntött, nem enged fel zsidókat a hegyre Tisa beÁvkor, a kapuknál tiltakozó ezrekre így is rátámadtak, — írja a The Jerusalem Post.

Múlthét kedden Jordánia külügyminisztériuma azért is kritikával illette Izrael közbiztonságáért felelős miniszterét, mert Gilad Erdan a fennálló status quót kritizálva azt mondta, hogy a zsidókat fel kellene engedni a Templom-hegyre, ha ott szeretnének imádkozni.