Muszlim ünnep üti a zsidó gyásznapot a Templom hegyen

Biztonsági megfontolásokból Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy döntött, nem enged fel zsidókat a hegyre Tisa beÁvkor, a kapuknál tiltakozó ezrekre így is rátámadtak, — írja a The Jerusalem Post.

Tisa beÁv, a Szentély pusztulására emlékező zsidó gyásznap egybeesik a muszlim Eid Al-Adha „áldozat-ünnepével”, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek.

A Templom-hegyet általában lezárják a nem-muszlim látogatók előtt a muszlim ünnepeken, de mivel a két ünnep átfedésben van idén, bizonyos zsidó szervezetek azért lobbiztak az izraeli hatóságoknál, hogy engedjenek fel zsidó látogatókat a területre.

Tisa beÁv, a héber naptári év legszomorúbb napja

A Talmud bölcsei ilyenkor számba veszik azon, a zsidó nép számára negatív ókori eseményeket, melyek ezen a napon történtek.

„A kaput 7:30-kor kellett volna kinyitni, de a rendőrség gyengeséget és félelmet mutatott, és egyelőre nem jelentette be, kinyitja-e a kaput a zsidó „látogatók” előtt, mivel tart a „helyi” muszlimok zavargásától. Ezzel a rendőrség csak azt demonstrálja a világnak, hogy kifizetődő a terrorizmus, illetve hogy ki is irányítja igazából a hegyet. (Kis segítség: Nem mi).”

— írta egyik tweetjében Avishai Grinzaig, a Maariv újságírója.

A reggeli muszlim imák befejezése után egy muszlim bejelentés érkezett: minden jelenlevő maradjon a területen, hogy megakadályozza a zsidók belépését, adott hírt róla a TPS.

A jelenlevő muszlimok végül nem maradtak a területen, rátámadtak a kapuk előtt várakozó zsidó tömegre. Az összecsapások során mindkét oldalon többen megsérültek.

ynet עדכוני on Twitter: „עימותים קשים בהר הבית, מתפללים מוסלמים נפצעו | שידור ישירhttps://t.co/9QlFmCIDCj @yishaiporat pic.twitter.com/wX6bQAAvj7 / Twitter”

עימותים קשים בהר הבית, מתפללים מוסלמים נפצעו | שידור ישירhttps://t.co/9QlFmCIDCj @yishaiporat pic.twitter.com/wX6bQAAvj7

Székeket és köveket dobáltak és harcra buzdító nacionalista szlogeneket kiabáltak.

Válaszul a rendbontásra a biztonságiak megkezdték tömegoszlató fegyverekkel, könnygázzal a tér kiürítését. Összecsapások törtek ki, melyekben könnyebb-közepes sérüléseket szenvedett a rendőrség szóvivője szerint négy rendőr, és tizenöt muszlimot kórházba szállítottak. Az akcióban a területet felügyelő Waqf erők vezetője is megsérült.

Clashes Break Out On The Temple Mount – Your News From Israel

Clashes are breaking out on the Temple Mount between Muslim protesters and Israeli police forces.

Egy 18 éves zsidó fiatalt egy felé dobott üvegpalack sebesített meg az óváros egyik utcáján a Ynet izraeli hírportál értesülései szerint.

Mindeközben a Templom-hegy bejáratánál kihelyezték Mohamed Morszi Hamasz terrorista és volt Muszlim Testvériség-vezető képét egy arab nyelvű felirat kíséretében: „Nem az évszázad megállapodására.”

Elder of Ziyon 🇮🇱 #JusticeForMalkiRoth on Twitter: „Hamas banner on Temple Mount on Tisha B’Av.No Jews allowed on our holiest site while terrorist sympathizers are welcome. pic.twitter.com/jCb43gAxe1 / Twitter”

Hamas banner on Temple Mount on Tisha B’Av.No Jews allowed on our holiest site while terrorist sympathizers are welcome. pic.twitter.com/jCb43gAxe1