Az iskolapadtól a gázkamráig — A kárpátaljai zsidó népiskolai oktatás története

Hogyan akarta a korabeli magyar állam külön zsidó népiskolákba szegregálni a zsidó diákokat? Ezt a kérdést mutatja be írásában Kosztyó Gyula kárpátaljai levéltári források alapján.

1939. március 14–18. között a Magyar Királyi Honvédség visszacsatolta Kárpátalja hegyvidéki, többségében ruszinok lakta területét.

A visszacsatolást követően a terület „pacifikálása” következett, amit a Novákovits Béla altábornagy parancsnokságával felállított katonai közigazgatás vezetett. A polgári közigazgatásra való áttérés jogi alapjait a magyar parlament 1939. június 22-én elfogadott 1939. évi VI. törvénycikk „a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területnek az országgal egyesítéséről”, valamint az ugyanezen a napon Teleki Pál miniszterelnök által aláírt 6.200/1939. M. E. számú rendelet „a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai terület közigazgatásának ideiglenes rendezéséről” teremtette meg.[1] Az utóbbi rendelet alapján 1939. július 7-én életbe lépett a polgári közigazgatás Kárpátalja (Kárpátaljai Kormányzói Biztosság[2]) területén.

Miután 1939 nyarán életbe lépett a polgári közigazgatás, egy sor égető és halaszthatatlan feladatott kellett megoldani a köznyugalom mielőbbi helyreállítása érdekében, amit Teleki Pál miniszterelnök elsőszámú feladatnak tekintett.

Megkezdődött a közigazgatás megszervezése, a magyar jogrendszer fokozatos bevezetése mellett folytak a helyhatósági tisztviselők kinevezései, és hamarosan a tanügyi átalakításokra is sor került. Az iskolaügyeket önálló tankerületekbe (élén a tankerületi főigazgató), azokat pedig a Kárpátaljai Kormányzói Biztosi hivatal tanügyi osztályának hatáskörébe utalták. E tanügyi osztály vezetője 1939–1944 között Marina Gyula[3] munkácsi görög katolikus kanonok lett. A kormányzói biztosságot alkotó három közigazgatási kirendeltség népiskoláinak közvetlen felügyeletére tanügyi előadókat osztottak be tanfelügyelői jogkörrel.[4] 1939 szeptemberétől a népiskolák helyi, községi szintű felügyeletét a gondnokságok és iskolaszékek (községi népiskola elsőfokú hatósága) látták el. Az 1939–1940-es tanév közben újabb és újabb intézkedések történtek a népiskolai oktatás szervezésével kapcsolatban. Meghatározták a magyar-orosz helyesírás szabályait, jóváhagyták a népiskolák új bélyegzőit, az állami és felekezeti iskolák finanszírozásáról, elrendelték a népiskolák bejáratánál a kétnyelvű felirat elhelyezését stb.

A munkácsi zsidó gimnázium korabeli képeslapon. (A gimnázium nem keverendő össze a népiskolával).

Zsidó lakosság Kárpátalján és a zsidótörvények

Az 1939. március 14–18. közötti a Honvédség által visszacsatolt Kárpátaljával egy multietnikus területet került vissza Magyarországhoz. A frissen szerzett területen 1939. július 15-én népszámlálást tartottak, mely szerint 664 826 fő élt e területen. A lakosság 74%-a rutén, 8,6%-a magyar, 3,7%-a szlovák, 2,2%-a román, 1,4%-a német, 9,4%-a pedig (főleg jiddis és héber) anyanyelvű volt. A vallási megoszlása szerint a lakosság 61,9%-a volt görög katolikus, 6% a római katolikus, 2,2% a református, 17,2% a görög keleti, 12,1% az izraelita valláshoz tartozott.[5] Az itt élő népesség foglalkozását tekintve főleg őstermelő volt (78,2%), ami miatt az iparosodottság szempontjából jelentően elmaradt az ország más régióihoz képest. Fejlett volt viszont a kereskedelem, amelynek fő szervezője a zsidó lakosság volt. Az ő tulajdonukban volt 1939-ben a kereskedések 78%-a, míg az iparosok 52%-a volt zsidó személy,[6] vagyis ebben az ágazatokban, nemzetiségi arányukhoz képest magasan felülreprezentáltak voltak. Ezt az arányt az 1940. május–1941. március között – a második zsidótörvény következtében – végrehajtott iparrevizió sem változtatta meg jelentősen, tartva a közellátás összeomlásától. (78%-ról 53%-ra csökkent a zsidó kereskedők aránya).[7]

Egyébként a zsidó lakosság aránya még a magyar lakosságtól is nagyobb volt egy-egy közigazgatási egységben. Mindez a népiskolai oktatás tekintetében is igaz volt: 1941-ben a zsidó nemzetiségű lakosság aránya az ungi közigazgatási kirendeltség területén 4,4%-ot, míg a héber (jiddis) nyelvet beszélők aránya 5%-ot tett ki, ami magasabb volt a magyar lakosok arányánál.[8] Az ungi közigazgatási kirendeltség területén 1939-ben a tanulók 5,7%-a izraelita vallású, míg a tanulók 6,5%-a héber anyanyelvű volt,[9] ami az anyanyelv tekintetében 3,6-szor volt nagyobb, mint például a magyar anyanyelvű tanulók aránya.

Zsidó népiskolák egyáltalán nem működtek az 1939 márciusában visszacsatolt Kárpátalja területén, sem 1939-es visszacsatolás előtt, sem pedig után.

Ennek az volt az oka, hogy a két világháború között Kárpátalján élő rabbik úgy tartották, hogy az állam által előírt kötelező közoktatás teljesítésére a zsidó gyermekek számára is az állami népiskolák valók. Minden zsidó lakos számára egyértelmű volt, hogy a zsidósághoz ezeknek az állami népiskoláknak semmi közük nem volt: a rabbik szerint a zsidó közösségeknek kizárólag a hagyomány szellemében működő, azt továbbadó intézmények fenntartása volt a feladata, világi tárgyakat oktató modern iskoláké nem. Így fordult elő, hogy a még olyan jelentős zsidó népességű városokban, mint Munkács, Nagyszőlős sem működtek zsidó felekezetű elemi iskolák.[10]

Ezt a kialakult helyzetet alapjaiban kívánta megváltoztatni – főleg a második zsidótörvénnyel – a magyar állam.

A munkácsi héber gimnázium egyik osztálya. Fotó: Centropa

„Zsidó iskola megszervezése teljesen képtelen”

A katonai közigazgatás idején a katonai parancsnokok és helyi túlbuzgó segítőik támogatásával gyakran fordult elő, hogy a tiszta rutén falvakban is magyar osztályokat, illetve iskolákat nyitottak, amelyek azonban a helyi zsidóság magyarul nem tudó gyermekeivel teltek meg.[11] Olykor kineveztek, elbocsátottak tanárokat egy-egy népiskolából, ami nem járult hozzá a várt köznyugalom kialakulásához.

A zsidók népiskolai oktatása nem sokat változott a visszacsatolás pillanatában. Ők is, csakúgy, mint minden más nemzetiség a magyar közigazgatás kiépülését figyelték környezetükben. Az 1939. május 5-én életbe lépő második zsidótörvény oktatást érintő részét nem alkalmazták azonnal Kárpátalján, vagyis a zsidó tankötelesek létszámát nem minimalizálták 6%-ban. Erre lehetőséget adott a második zsidótörvény utolsó bekezdése, ami az arányszám érvényesítéséra haladékot adott.[12]

Ennek ellenére azonban a diszkriminatív törvény negatív következményei leszivárogtak Kárpátalja közigazgatási egységeibe is.

Miután a polgári közigazgatás kezdetét vette, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1939. november 20-án rendeletben tudatta Perényi Zsigmond kormányzói biztossal, hogy a kormány a zsidó diákok oktatását az állami népiskolákban a továbbiakban nem hajlandó finanszírozni. Ehelyett a rendelet a zsidó származású gyerekek számára az izraelita hitközségek támogatásával létrehozandó külön ún. hitközségi népiskolákban tanulást írt elő. Ezzel együtt egyértelműsítették a zsidó lakossággal, hogy a tankötelesek beiskolázását, az iskolák fenntartását, azok dologi kiadásainak, a tanárok illetményeinek a fedezését az izraelita hitközségek hatáskörébe utalta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. A rendelet szerint

Indokolt az iskola megszervezése ott, ahol legalább 30 izraelita vallású tanköteles van. Ahol ez a létszám nincs meg, ott a hitközségnek előkészítő tanfolyam felállításával kell gondoskodnia az izraelita tankötelesek oktatásáról. Az előkészítő tanfolyamon oktatott tankötelesek a legközelebbi nyilvános jogú népiskolában kötelesek magánvizsgálatot tenni.[13]

A leendő hitközségi népiskolákat az izraelita hitközségeknek a minisztérium által pontosan meghatározott szigorú szempontok alapján kellett megszervezniük, amelyek közül az első lépést az izraelita hitközség tanácsának ülése és határozatalkotása jelentette, zsidónépiskola állításáról. A határozatalkotással a hitközségnek garanciát kellett vállalnia, hogy biztosítja az általa létrehozott népiskola dologi kiadásait, a tanárok elszállásolását, illetményeiknek kifizetését.[14] 1939 decemberében Kárpátalja hegyvidéki területének három közigazgatási kirendeltségében szinte minden ortodox izraelita hitközsége megtartotta tanácskozását a hitközségi népiskola felállításáról. Ezeken azt az elkeserítő tényt rögzítették határozatba, hogy a hitközségek nem rendelkeznek az oktatás megszervezéséhez szükséges anyagi fedezettel. Egy példa. 1939. december 19-én Szobráncon az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség határozatot fogadott el, hogy

„[…] elvben a zsidó iskola Szobráncon való felállítását szükségesnek és fontosnak tartja és ezáltal a felvidéken[15] a magyar ügyet is szolgálja. […] Ezzel szemben a közgyűlés konstatálja, hogy a szobránci zsidó hitközség anyagilag tul van terhelve és további anyagi megterheléseket nem bír el. – Ezen kívül a mai sulyos viszonyok mellett a hitközségre – az elszegényedett hitsorsosainak fentartása – sulyos áldozatot kíván, ami a hitközség előbb utóbb csődbe jutását fogja magával hozni. Ugyancsak megjegyzik, hogy a tagokon kivetett adókon kívül – más hasznot hajtó jövedelmi forrás nincs. Ennélfogva zsidó iskola megszervezésére és fenntartására teljesen képtelen.[16]

Hasonlóak voltak az izraelita hitközségek határozatai Kárpátalja szerte: képtelenek voltak saját népiskolát fenntartani.[17]

A munkácsi gettó 1944-ben.

Az antiszemita iskolai szegregációs kísérletek és az ortodoxia helyzete

Mivel az ortodox izraelita hitközségek tanácskozásai egymást érték a témában, emiatt a zsidó hitfelekezeti népiskolák szervezésének ügyében 1940 nyaráig nem történt előrelépés. A csendet 1940. július 26-án Balassa Brunó, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium miniszteri osztályfőnöke törte meg. Beismerve a tényt, hogy az izraelita hitközségek anyagilag erőtlenek népiskolák finanszírozására,[18] kompromisszumos megoldást javasolt.

Engedélyezte, hogy a zsidó tankötelesek (ha számuk nem érte el a 30-at) továbbra is az állami népiskolákban tanuljanak. Azokban az esetekben ha egy izraelita hitközség 30 főnél több tankötelessel rendelkezett, a hitközségektől elvárta Balassa, hogy biztosítsák a a szükséges tantermet a községben, ám garantálta, hogy a kormány kiegészítő államsegély keretei között gondoskodik a tanárok illetményeiről.[19] A javaslat tulajdonképen engedménynek tekinthető, amely némi lehetőséget teremtett a minimális állami finanszírozással a zsidók népoktatására, amire nagy szükség volt az 1940 májusában kezdődő iparrevizió okozta forráshiány miatt. Ebben a „megállapodásban” telt az 1940–1941-es tanév.

1941. július 10-én azonban Marina Gyula, Kárpátalja oktatásügyi megbízottjának, miniszteri tanácsosának körrendelete kavarta fel a zsidó tankötelesek beiskolázása körül már elcsendesedni látszó vitákat. A miniszteri tanácsos újra felszólította Kárpátalja közigazgatási kirendeltségeinek vezetőit, hogy emlékeztessék az izraelita hitközségeket „feladatukra”: vegyék át a 30 főnél több zsidó tankötelest oktató népiskolák finanszírozását.

Marina fenntartotta annak a lehetőségét, amit egy évvel előtte Balassa tett, vagyis a tanárok kiegészítő államsegély keretei között történő kifizetését. Ezen túl azonban új lehetőségeket is vázolt az izraelita vallású tanulók beiskolázásával kapcsolatban, abban az esetben, ha a hitközség nem hozott létre népiskolát a községben. Ez esetben Marina közölte, hogy „1./ azokban az osztott állami népiskolákban, ahol az izraelita tanulók száma az összes tankötelesek összlétszámának 6%-át meghaladja az 1941–42 iskolai évtől kezdve az izraelita vallásu tanulók külön osztályokba iskolázandók be. 2./ Ha az izraelita vallásu növendékek összlétszáma a 6%-ot meg nem haladja, az izraelita tankötelesek a keresztény vallásu tanulókkal együtt iskolázandók be.[20]

Ez már a második zsidótörvény gyakorlati alkalmazását jelentette.

Marina Gyula utasítását minden tanfelügyelőnek, községi jegyzőnek megküldte Kárpátalján.[21] E közigazgatás azonnal adatgyűjtésbe kezdett, hogy megtudja az 1941-ben beiskolázandó zsidó diákok arányát. Tucatszám érkeztek jelentések a körjegyzőktől, amelyek többségében arról tájékoztatták a tanfelügyelőket – mint például az ungi közigazgatási kirendeltség területén –, hogy a körjegyzőségek többségében a beiskolázandó tankötelesek aránya sehol nem lépte túl a 6%-ot.[22] Ennek értelmében a zsidó diákok a magyar osztályokban tanulhattak a legtöbb helyen.

Az izraelita vallású tankötelesek számát nagymértékben csökkentették 1941 nyarán a zsidók épp zajló deportálásai[23] miatt megkezdett elszállítások, összegyűjtések, mint például a hajasdi körjegyzőségben.[24]

Mindezek ellenére a magyar közigazgatás továbbra is ki akarta vonni a zsidó diákok népiskolai oktatását az állami finanszírozás alól. Továbbra is zajlottak az izraelita hitközségek tanácskozásai a népiskola szervezése ügyében, többségük sikertelenül. 1941. július 29-én az antalóci, augusztus 3-án a perecsenyi ortodox izraelita hitközségek rendkívüli üléseiken fogadtak el határozatot, amelyben újfent megállapították, hogy nem képesek izraelita növendékek számára népiskolát fenntartani.[25]

Ezek az állapotok érdemben nem is változtak Kárpátalja területén a magyar közigazgatás végéig. A zsidó hitközségi iskolákat az ortodox izraelita hitközségek nem tudták létrehozni pénzügyi gondjaik miatt, a magyar állam sürgetése ellenére sem, így azokat 1944-ig Budapest finanszírozta.

A zsidó nebulókat – arányuk függvényében – hol magyar-zsidó vegyes, hol elkülönített zsidó osztályokban oktatták, 1944 áprilisi összegyűjtésük és májusi deportálásukig.

A szerző történész, a Clio Intézet kutatója

Történész a csodarabbik földjén

Csorba Csaba történésszel a sátoraljaújhelyi zsidókról beszélgettünk pár éve megjelent könyve kapcsán.

*

[1] Fedinec Csilla: „A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja.” Jaffa Kiadó, Budapest, 2015. 125. p.

[2] Kárpátaljai Kormányzói Biztosság – 1939. július 7-én életbe lépett ideiglenesnek szánt közigazgatása Kárpátaljának. Teleki Pál által létrehozott közigazgatási struktúra, amellyel az volt a célja a miniszterelnöknek, hogy ideiglenes közigazgatást biztosítson a területnek az autonómia megadásáig. Három nagy közigazgatási egységből állt: Ungi-, Beregi- és Máramarosi Közigazgatási Kirendeltségből.

[3] Marina Gyula (1901–1983) kárpátaljai politikus, görög katolikus pap. 1939. március végétől július 7-ig a kárpátaljai polgári adminisztrációt vezette a katonai közigazgatás mellett, a kormányzóság időszakában a vallás, kulturális és oktatásügyekért felelt. 1944-ben a szovjet megszállás elől az USA-ba menekült.

[4] Fedinec Csilla: Fejezetek a kárpátaljai magyar közoktatás történetéből (1938–1991). Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 1999. 14. p.

[5] A m. kir. kormány 1939. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest, 1941. 79–80. p.

[6] Kosztyó Gyula: Mit vesztett Kárpátalja magyarsága a holokauszttal? Egy minisztériumi állapotfelmérés elemzése (1939. augusztus). Levéltári Közlemények. 88. évf. Budapest. 2017. 331. p.

[7] A kárpátaljai területen a kereskedelem és ipar nemzeti alapra helyezése. Kiadta a Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár, 1941. 3. p.

[8] Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községek szerint. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1947. 18-19. p.

[9] Beszámoló az ungi közigazgatási kirendeltség munkájáról 1939-ben. Kárpátaljai Területi Állami Levéltár (KTÁL, Beregszász) Fond 127., op. 1., od. zb. 43., 11. p.

[10] Bányai Viktória: Oktatásügy. (Szerk. Bányai Viktória, Fedinec Csilla, Komoróczy Szonja Ráhel) Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség a dualizmus korától napjainkig. Aposztróf Kiadó, Budapest. 2013. 172–173. p.

[11] Brenzovics László: Nemzetiségi politika a visszacsatolt Kárpátalján 1939–1944. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010. 131. p.

[12] Az 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról. Letöltés helye: http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8098 Letöltés ideje: 2016. augusztus 28.

[13] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelte a Kárpátaljai Kormányzói Biztosnak a zsidó iskolák szervezéséről. KTÁL Fond 753., op. 1., od. zb. 19., 36. p.

[14] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelte a Kárpátaljai Kormányzói Biztosnak a zsidó iskolák szervezéséről. KTÁL Fond 753., op. 1., od. zb. 19., 36. p.

[15] Értsd: Kárpátalja hegyvidéki területén.

[16] KTÁL Fond 42., op. 2., od. zb. 112., 32. p.

[17] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelte a Kárpátaljai Kormányzói Biztosnak a zsidó iskolák szervezéséről. KTÁL Fond 753., op. 1., od. zb. 19., 46-49. p.

[18] A második zsidótörvény hatása 1940-től éreztette konkrét hatását a Kárpátaljai Kormányzói Biztosság területén. Az 1940-től zajló zsidó mezőgazdasági földek állami elkobzása, az iparigazolványok bevonása miatt a zsidó kereskedők bevételei megcsappantak, megszűntek és már nem tudták rendszeresen fizetni adójukat a hitközségek felé. Ezért csökkent a zsidó vallási egyesületek anyagi forrásai.

[19] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium körrendeletei a zsidó diákok oktatásáról, elkülönítésük lehetőségeiről. KTÁL Fond 1117., op. 1., od. zb. 70., 26. p.

[20] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium körrendeletei a zsidó diákok oktatásáról, elkülönítésük lehetőségeiről. KTÁL Fond 1117., op. 1., od. zb. 70., 3. p.

[21] Az ungi közigazgatási kirendeltség vezetőjének utasítása a körjegyzőknek és a népiskolák igazgatóinak a zsidó tankötelesek beiskolázásával kapcsolatban. KTÁL Fond 42., op. 2., od. zb. 497., 257. p.

[22] Az ungi közigazgatási kirendeltség vezetőjének körrendeletei zsidó népiskolák megnyitásával kapcsolatban a zsidó diákok számára. KTÁL Fond 42., op. 5., od. zb. 116., 1-7. p.

[23] A zsidó kitelepítések 1941. július 15-től augusztus 12-ig tartottak. Ezalatt az idő alatt az egész ország területéről 19 426 személy került kitelepítésre. A kitoloncoltak kétharmada az 1939-ben visszafoglalt kárpátaljai területekről származott. Itt Kozma Miklós kormányzói biztos önálló, jóval szigorúbb rendelkezései alapján kitoloncoltak minden olyan idegen állampolgárságú vagy őshonos magyar zsidót is, akik nem tudták bizonyítani magyar állampolgárságukat. Erre a feladatra Kőrösmezőn felállították a m. kir. 108. számú katonai zsidó gyűjtő- és mozgótábort. A téma kiemelkedő kutatóinak Gellért Ádámnak és Gellért Jánosnak több alapos és terjedelmes munkája jelent meg a témában. Lásd bővebben. Gellért Ádám – Gellért János: Az 1941. évi kőrösmezői deportálások. Betekintő, 2012. 2. sz.; Gellért Ádám – Gellért János: Egy tömeggyilkosság anatómiája – Kamenyec-Podolszkij, 1941. augusztus. Betekintő, 2015. 4. sz.

[24] Az ungi közigazgatási kirendeltség vezetőjének körrendeletei zsidó népiskolák megnyitásával kapcsolatban a zsidó diákok számára. KTÁL Fond 42., op. 5., od. zb. 116., 3. p.

[25] A zsidó hitközségek rendkívüli üléseiről készült jegyzőkönyvek Antalóc és Perecseny községekben. KTÁL Fond 42., op. 6., od. zb. 40., 1-3. p.