Az évek során több, mint harminc személy neve merült fel a lehetséges besúgókat illetően, de most újra vizsgálat indul az ügyben.
Anne Frank családjával együtt 1942-től kezdődően két éven át kényszerült bujkálásra Hollandiában — míg 1944. augusztus 4-én a nácik rájuk nem találtak. Az azóta eltelt 75 évben egymást érték a találgatások arról, hogy vajon egy véletlen következtében történtek-e így az események, vagy árulás eredményeként vett tragikus fordulatot az akkor 15 éves lány sorsa.
Hogy végre kiderüljön az igazság, most történészek, adatkutatók és egy nyomozó csapat bevonásával ismét vizsgálatokat indítanak az ügyben a legmodernebb technológiai eszközök felhasználásával.
Az évek során 30-nál is több személy neve merült fel a lehetséges besúgókat illetően.
A gyanúsítottak között szerepelt például az egyik munkás is, aki abban a raktárépületben dolgozott, ahol Anne Frank családjával bujkált. Bár a feltételezések alapján két vizsgálat is indult Geradus van Maaren ellen (1947-ben és 1963-ban), mivel tagadta a vádakat és nem találtak ellene bizonyítékokat, végül nem ítélték el.
Hozzá hasonlóan árnyék vetült Lena Hartog-van Bladeren nevére is, aki szintén a raktáron belül dolgozott. Noha voltak, akik szerint a nő rájött arra, hogy emberek rejtőzködnek az épületben, és erről pletykákat is kezdett terjeszteni, későbbi interjúk mégsem támasztották alá, hogy tudomása lett volna a valós helyzetről.
A gyanúsítottak listája hosszan folytatható lenne, de a National Geographic oldalán az amszterdami Anne Frank Ház egyik kutatója hangsúlyozza: a besúgó személye utáni keresések akár el is terelhetik a figyelmet arról, ami valójában történt.
„Ha azt kérdezzük, hogy ki árulta el Anne Frankot, akkor máris a csőlátás csapdájába esünk, és minden más lehetőséget kizárunk”
— fogalmazott Gertjan Broek, aki szerint egyáltalán nem szabad kizárni azt az opciót, hogy egy sajnálatos véletlen vezette a megtalálókat Anne Frank családjához. Az egyik elmélet szerint például előfordulhatott, hogy egy élelmiszerjegyekkel való üzérkedés miatti razzia közben bukkantak rá a családra.
Ezt az elméletet egyszerre több tény is alátámasztani látszik. Az egyik szerint ugyanis bizonyítható, hogy a német és holland tisztek nem voltak felkészülve a rejtőzködő emberek deportálására, és a megtalálás után improvizatív megoldást kellett választaniuk.
A másik „árulkodó” elem, hogy a három ismert razziázó tiszt közül az egyik olyan egységhez tartozott, ami gazdasági bűncselekményekkel foglalkozott. Végül pedig az is biztos, hogy miután letartóztatták azt a két férfit, akik az épületben rejtőzködőknek biztosítottak élelmiszerjegyeket, ismeretlen okokból az egyik ellenük folyó vizsgálatot felfüggesztették.
Így az is lehetséges, hogy az egyik férfi vádalkut kötött,
különös tekintettel arra, hogy a kuponok esetét felügyelő tiszt szintén jelen volt a rajtaütéskor.
A történtek tényszerű feltárására egy nyugalmazott FBI nyomozó vezetésével most egy húsz fősnél is nagyobb kriminológiai csapatot állítottak fel. Különböző archívumok, interjúk és a 21. század eszközeivel mindent megtesznek a történtek feltárásához —
3D-s szkenneléssel pedig például még a rejtekhelyet is egészében feltérképezték,
hogy lássák: a környező épületek felé milyen irányban terjedhettek el a hangok.
A mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel továbbá a család rokoni és ismerősi szálait is újra feltérképezik.
„Minden dimenziót összetéve egy olyan kép bontakozhat ki, amit korábban sosem láttunk”
— vetítette előre Robbert van Hintum, a kutatásokban résztvevő Xomnia nevű cég vezető elemzője.