Izraeli gázt vennének a szaudiak

A Vörös-tenger fenekére fektethetnek gázvezetéket — számol be a Bloomberg értesülésére hivatkozva a hvg.hu.

A földközi-tengeri Tamar gázmezőktől Eilaton és az Akabai-öblön át vezetne a vezeték nyomvonala Szaúd-Arábia partjára egy nemhivatalos megbeszélés szerint. Az Akabai-öböl partján fekvő Eilat alig negyven kilométerre van Szaúd-Arábiától.

Az állítólagos tárgyalásokról egy korábbi távközlési miniszter, Ajub Kara számolt be egy jeruzsálemi interjúban. Kara szavainak hitelességét alátámasztja, hogy a drúz származású politikus Netanjahu egyik fő tanácsadója volt az arab államokkal kapcsolatos ügyekben.

A megvalósítást egyelőre nehezíti, hogy az 1948-as arab invázió óta a két ország hadiállapotban áll egymással, de az utóbbi években az iráni síita fenyegetés hatására a szaudi, szunnita monarchia egyre nyitottabbnak tűnik a kapcsolatok normalizálására a zsidó állammal.

Gázkitermelésbe kezd Izrael a Földközi-tengeren

A fúrótorony felépítménye a következő hónapokban elkészül, és a tervek szerint év végéig megindulhat a kitermelés.

Az állítólagos megbeszélésekről beszámoló Bloomberg hírügynökség értékelése szerint

egy ilyen méretű üzlet csak akkor valósulhat meg, ha a résztvevő országok hivatalosan is elismerik egymást.

Ennek viszont több ellenzője lenne lenne az arab világban, akik közül sokan évtizedek óta fűtik és finanszírozzák a palesztin terrort a zsidó államban.

Izraeli és szaúdi illetékesek nem erősítették meg a tárgyalásokról szóló híreket.

Videó: Palesztinok támadtak egy szaudi bloggerre a Templom-hegyen

Saud közismerten Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök rajongója és nem csinál titkot a zsidó állam iránt érzett szimpátiájából sem.