Tapolca zsidó áldozataira emlékeztek

Az 1944-ben elhurcolt tapolcai zsidók emléke előtt tisztelegve tartottak megemlékezést és gyújtottak mécseseket a Szeretem a Városom Egyesület, helyi képviselők és képviselőjelöltek a hajdani zsinagógánál.

„Azért vagyunk most együtt, mert nem felejtünk. Nem felejtjük azokat a zsidó honfitársainkat, akiket elhurcoltak, akik soha többé nem láthatták városukat”

– fogalmazott a helyszínen Bognár Róbert a Szeretem a Városom Egyesület elnöke a csütörtök esti megemlékezésen, aki a közelmúltban történt horogkeresztes mázolmányok ügyét is megemlítette beszédében.

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára arról beszélt, hogy az elmúlt évszázad borzalmait jelképező horogkereszt feltűnése azt kell hogy jelentse, hogy „a sötétség még mindig be tud türemkedni az emberek közé”.

Bognár Róbert és Szalai Kálmán a csütörtöki gyertyás megemlékezés szónokai

„A jelenség megjelenésében mindenkinek van felelőssége, az ellene történő fellépésben pedig kötelezettsége. Ahogy a zsidó etika mondja, a cselekvés a lényeg. Ezzel a gyertyagyújtással, annak szimbolikus üzenetén túl, megvalósítjuk a cselekvést, hiszen egy kicsit fényt is viszünk a sötétségbe. Mert az emberi fejekben kell elsősorban a változást generálni!”

A teljes cikk itt, a tapolcaiujsag.hu oldalon olvasható.

Elcsípték a zsinagógagyalázókat

Tapolcán a volt zsinagóga falára és a helyi Fidesz-irodára festettek horogkereszteket.