1978 januárjában a monarchiapárti Etteláát újságban egy olyan cikk jelent meg, amelyben kigúnyolták Rúhollah Khomeini síita vallástudóst. Az ügy kapcsán kirobbant zavargások és az iráni iszlám forradalom magyarországi sajtóvisszhangját Krajcsír Lukács történész elemezte a Napi Történelmi Forrás hasábjain.
A sahot évtizedek óta keményen kritizáló és akkoriban iraki száműzetésben lévő ajatolláhot (jelentése: Isten jele; a legmagasabb papi rang a síitáknál) kommunista összeesküvőnek és homoszexuálisnak állították be. Emiatt először az iráni vallási élet központjának számító Komban robbantak ki összecsapások, amelyet a rendőrség csak halálos áldozatok árán tudott leverni. A mollák (síita közpapok) felszólították a híveiket, hogy a negyven napos gyász letelte után emlékezzenek meg a mártírokról, vagyis folytassák a sahellenes tüntetéseket. A csúcspontot a szeptember 8-i „fekete péntek” jelentette, amelyben több mint százan vesztették életüket és tucatnyi iráni városban statáriumot vezettek be. 1978 második felében a gyújtogatások, a fosztogatások, a fegyveres összetűzések, illetve az ötvenezer ügynököt és hárommillió besúgót alkalmazó, egész régióban rettegett SZÁVÁK által végrehajtott
kínzások és kivégzések a mindennapi élet szerves részévé váltak Iránban.
Mindezek ellenére a magyar sajtóban hónapokig szinte semmi nem jelent meg az iráni eseményekről. Legelőször csak május 12-én tettek említést a huszonhárom iráni városban kirobbant kormányellenes megmozdulásokról és azok leveréséről. Ám még ekkor is úgy számoltak be a történésekről, mint „a mostani zavargásokat az iráni állam korszerűsítése ellen tiltakozó konzervatív, szélsőjobboldali egyházi személyek irányítják”. Sőt, pár nappal később hozzátettek: a síita papok sztrájkfelhívásának „különösebb foganatja nem volt”, a hatóságok hamar úrrá lettek az eseményeken, a bazár kinyílt és minden visszatért a régi kerékvágásba.
Az iráni események leginkább a „fekete pénteket” követően kerültek a nemzetközi figyelem középpontjába, amely miatt szignifikánsan megugrott a közel-keleti államról szóló cikkek száma, külföldi tudósítók lepték el az országot, nem egyszer címoldalakon számoltak be a fejleményekről. Például Magyarországról először Dunai Péter utazott ki, aki helyszíni beszámolókat közölt „Irán két földrengéséről”: a 7,4 magnitúdójú, körülbelül húszezer halálos áldozatot követelő tabasi földrengésről, illetve az országban zajló politikai földmozgásokról. A szocialista sajtóban egyre több bírálatot fogalmaztak meg Reza Pahlavi sahhal szemben. Leginkább azt kifogásolták, hogy az 1941-ben alapított, de száműzetésben lévő és rendkívül megosztott iráni kommunista pártra, azaz a Tudehre (Tömegek) fogta a lázongásokat. A sah őket sejtette az elharapódzó káosz háttérben (később már a CIA-t is vádolta ezzel), akik szerinte a nagy külföldi támogatásnak köszönhetően sokkal nagyobb veszélyt jelentenek rá nézve, mint az elégedetlenkedő ajatolláhok. Ráadásul azzal hencegett a nyugati támogatói és a nemzetközi sajtó előtt, hogy
„a vörös pestist könnyedén elintézem, de ha kell, kiirtom a fekete pestist is“
(a síita papságot az öltözékükből kifolyólag nevezte feketének).
A teljes cikk itt olvasható.
