Irán orosz technológiával téríthette el a brit hajót

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az irániak ugyanazt a GPS zavaró módszert használták, amivel júniusban az oroszok támadták az izraeli repülőgépek leszállását. 

A brit MI6 és a Kormányzati Kommunikációs Központ hírszerzéssel foglalkozó ügynökségek azt próbálják kideríteni, hogyan tévedhetett iráni vizekre a brit lobogós Stena Impero. Feltételezések szerint Irán rossz GPS adatokat táplált a brit hajó rendszerébe, így az azt hihette, hogy jó úton halad — adta hírül a Daily Mailre hivatkozva a The Jerusalem Post.

Egy névtelen titkosszolgálati hivatalnok így nyilatkozott a Daily Mailnek: „Oroszországnak van olyan technológiája, amely képes becsapni a GPS-t, és ez segíthetett Iránnak ebben a rendkívül szemtelen akcióban”.

„Ha valóban így történt, az nagyon sebezhetővé teszi a brit hajózást a régióban és súlyos problémát jelenthet a Királyi Flotta hadihajóinak” — tette hozzá a névtelen forrás.

A Stena Impero-t a Fars iráni hírügynökség szerint pénteken azután foglalta le az Iráni Forradalmi Gárda, mert a tanker egy iráni halászhajóval ütközött.

A tankeren nem volt szállítmány, az üres hajót és a 23 fős személyzetet, melyből 18 indiai, az iráni Bandar Abbas kikötőben tartják, amíg az iráni hatóságok „nyomoznak” az ügyben.

Az izraeliek júniusban jelentették be, hogy az oroszok megzavarhatták az izraeli légirányítást, ezt azonban az orosz külügy tagadta.

A oroszok belenyúlhattak az izraeli légirányításba

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint nem katonai incidens történt. 

“Irán orosz technológiával téríthette el a brit hajót” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. A kiberhadviselés új szintre lépett. Ma már alig van védett szerver és titkosítható kommunikáció. Számtalan dologról még nem tudunk, lesznek meglepetések.

  2. Ismét felhívnám a tisztelt szerkesztőség figyelmét a nyelvhelyesség fontosságára az újságírásban. „Légirányítás” szó nem létezik. Légiirányítás van.

  3. Nem kellett volna kalózkodni a briteknek Gibraltárnál. Ez csak válasz a perzsák részéről ,hiába dünnyögnek ,nincs igazuk.

  4. Már régen megérlelődött bennem az a gondolat, hogy az embernél mocskosabb, aljasabb élőlény nem igen létezik az egész univerzumban! A nagy főfelelős tuti meg fogja nyomni valamikor a bazi nagy reset gombot, csak idő kérdése. … És, hogy megérdemeljük-e? IGEN!