Éppen fél évszázada, hogy két amerikai űrhajós, Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszállt a Holdra, megtéve azt a bizonyos hatalmas ugrást az emberiség számára. Az kevéssé ismert, hogy ugyanezen a napon egy szovjet szonda is becsapódott a Holdba.
A Szputnyik 1957-es fellövésével indult az űrverseny a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. 1961-ben Jurij Gagarin űrutazásával a szovjetek vezető helyre kerültek, ezért John Kennedy amerikai elnök 25 milliárd dolláros programot hirdetett, hogy az első ember a Holdon már amerikai lehessen. A programba 25 ezer vállalat és kutatóintézet, 400 ezer ember kapcsolódott be a NASA koordinálásával.
Ekkor indult az Apollo-program, amelyet 1967-ben kapcsolták turbó fokozatra az amerikaiak, mert
úgy tudták, a szovjetek már közel járnak egy Hold-misszióhoz. Az információ pontos volt, de gondok akadtak a szovjet hordozórakétákkal, ezért csúszott a rivális programja is.
Az Apollo-8 küldetésben tesztelték először az új hordozórakétát. Három amerikai űrhajós sikeresen Hold körüli pályára állt 1968. december 25-én.
Az Apollo-10, a Holdra szállás 1969. májusi főpróbája is sikeres volt, szintén három fős volt a legénység és 15 kilométerre megközelítették a Hold felszínét.
Apollo-11
Az Apollo-11 küldetés 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el, fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin „Buzz” Aldrin és Michael Collins űrhajóssal a Hold felé. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb hordozórakéta orrában kapott helyet.
Az űrhajó washingtoni idő szerint július 19-én pályára állt a Hold körül, másnap Armstrong és Aldrin átszállt a Columbia űrhajó fedélzetéről az Eagle (Sas) hívójelű holdkompra.
A holdra szállás a vártnál nehezebbnek bizonyult, mert a landolásra kiszemelt Nyugalom Tengere nevű terület csak a Földről látszott síknak, közelről kiderült, hogy hatalmas kövek borítják.
Már csaknem elfogyott a két perc manőverezésre elegendő üzemanyag, amikor végre leszállásra alkalmas helyet találtak, és 1969. július 20-án, greenwichi idő szerint 20 óra 17 perc 40 másodperckor (magyar idő szerint 21 óra 17 perckor) büszkén jelenthették a houstoni irányító központnak:
„A Sas leszállt.”
Az előre meghatározott sorrend szerint először a parancsnok kezdte el a kiszállást. Ehhez Armstrongnak térdre kellett ereszkednie és hátrálva kellett kimásznia a kabinból. A hátizsák többször is elakadt a művelet során, Aldrinnak kellett segítenie. Armstrong ekkor kijutott az ún. tornácra.
Kis lépés, hatalmas ugrás
Itt egy bowdent meghúzva leengedte a holdkomp oldalán elhelyezett MESA-t, a holdkomp csomagtartóját, amelyre a tévékamerát is ráerősítették. Ez egyben aktiválta a kamerát is, ettől a perctől kezdve – a Deep Space Network ausztráliai óriás parabolaantennáján keresztül – megindulhatott a tévéadás.
Armstrong – immár a nagyjából egymilliárdnyi tévénéző szeme láttára – óvatosan lemászott a létrán, majd az utolsó fokról leugrott a leszállótalp tányérjába.
Ekkor jelezte, hogy a talp nem csúszott össze, ahogy a mérnökök várták, hanem derékmagasságban tartotta az utolsó létrafokot. Ezt bizonytalannak ítélte meg, ezért mielőtt folytatta volna a holdsétát, inkább visszaugrott az alsó fokra, hogy vissza tud-e jutni. Mikor megbizonyosodott a visszajutásról, ismét leugrott a tányérba és a holdpor tanulmányozásába kezdett, cipője orrával turkálva a porban.
„A létra alján vagyok. A holdkomp lábai talán 1–2 hüvelyknyire mélyedtek a porba, bár a talaj nagyon, nagyon finom szemcséjű, ahogy közelről láthatom. Majdnem olyan, mint a púder. A por nagyon finom…Most lelépek a talpról.”
Aztán a parancsnok lelépett a Hold felszínére. 1969. július 21. 2:56 (UTC) volt ekkor. Ekkor hangzott el Armstrong híressé vált mondata:
„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”
Körülbelül negyedóra múlva Aldrin is engedélyt kapott a kiszállásra. A holdkomp pilótája is lassan kihátrált a kabinból, majd lemászott a létrán, végül lelépett a leszállótalpról. Aldrin egy rövid, de Armstrongéhoz hasonlóan híressé lett mondattal foglalta össze érzéseit:
„Varázslatos sivárság.”
A második űrhajós felszínre lépésével kiteljesedett a munka. Előzőleg Armstrong már levette a MESA-ra erősített kamerát és a holdkomptól 12 méterre egy állványra állította. Aldrin a mozgással ismerkedett elsőként, a kamera és a holdkomp között kellett járnia, majd futnia, mivel a műveleti terv rárótta a mozgás tanulmányozását.
Közben Armstrong fényképekkel dokumentálta ezt a folyamatot. Később ezekből a képekből állt össze az Apollo-program leghíresebb felvételeiből álló klasszikus kollekció jelentős része, amelyből a legtöbbször választanak fotót a felhasználók, vagy akár maga a NASA.
Aldrin ugyanolyan könnyűnek találta a mozgást, mint Armstrong. A mozgással kapcsolatos kísérleteknek azért volt jelentősége, mert a holdi egyhatod gravitáció, valamint az űrhajós tömegét megközelítő tömegű hátizsák által teljesen máshová került súlypont.
Az űrhajósok mindössze annyit éreztek, hogy egy furcsa, a sasszézáshoz hasonló, szökdelő járást vettek fel önkéntelenül.
Következő feladat volt a MESA kipakolása, majd jöhetett a magukkal hozott eszközök felállítása.
Békével érkeztek
Buzz Aldrin először a napszél-összetételt mérő fóliát állította fel. Ennél a műveletnél is, és Armstrong korábbi mintavételeinél is az derült ki, hogy a felső 5–10 cm-es regolitréteg alatt egy kemény kőzetréteg kezdődik, nagyon megnehezítve bárminek a földbe szúrását.
Másodikként az amerikai lobogó kitűzése következett. A két űrhajós együttes erőfeszítése kellett a zászlórúd letűzéséhez, a kemény felszín alatti kőzetréteg miatt.
A zászlót 12 méterre a holdkomptól helyezték el, a napszélmérő fólia és a tévékamera mellé. Elhelyeztek néhány emléktárgyat is a holdfelszínen: egy kis fehér tasakban egy szilícium korongon miniatűr betűkkel 73 állam üzenetét, a béke jelképeként egy aranyozott olajágat, az Apollo–1 és az Apollo–11 expedíciós emblémáit és néhány érmét.
A szimbolikus tevékenységek egy plakett leleplezésével végződtek. A holdkomp elülső lábán, a létra fokai között egy kis tábla utazott, amelyről csak egy takarólemezt kellett levenniük az űrhajósoknak, hogy láthatóvá váljon a felirat:
„Itt vetette meg az ember a Föld bolygóról először a lábát a Holdon. Békével érkeztünk az egész emberiség nevében.”
Az űrhajósok ezután munkához láttak, geológiai mintákat kellett gyűjteniük és méréseket kellett végezniük, ám a műveleti tervben nem szereplő esemény következett, Richard Nixon elnök jelentkezett be, hogy beszéljen Armstrongékkal.
„Hello Neil és Buzz. A Fehér Ház Ovális Irodájából beszélek és ez bizonyosan a legtörténelmibb telefonbeszélgetés, amelyet valaha lebonyolítottak. Csak el akarom mondani, milyen büszkék vagyunk mindannyian Önökre. Az összes amerikai számára ez a legbüszkébb nap az életben.
És meggyőződésem, hogy a Föld többi lakója is osztozik abban a felismerésben, milyen roppant teljesítmény ez. Amit Önök véghez vittek, azzal az égbolt is kicsit része lett az emberek életterének. És az, hogy most a Nyugalom Tengeréről beszélnek hozzánk, az arra inspirál bennünket, hogy megkettőzzük erőfeszítéseinket, hogy békét és nyugalmat teremtsünk a Földön.
Az emberiség történetének erre az egyetlen, kivételes pillanatára az emberiség tényleg eggyé vált, egyrészt büszkeségünkben azért, amit Önök tettek, másrészt az imában, ami az Önök biztonságos hazatéréséét szól” — fogalmazott Nixon elnök.
A holdkomp július 22-én 17 óra 54 perckor szállt fel, mindenki megkönnyebbülésére. Félő volt ugyanis, hogy a művelet nem hajtható végre, olyannyira, hogy Nixonnak előre megírt beszéd lapult a zsebében arra az esetre, ha a két űrhajós a Holdon rekedne. Miután összekapcsolódtak a Columbia parancsnoki modullal, a holdkompot leválasztották, és három nappal később, július 24-én landoltak a Csendes-óceánon.
A szovjetek nem közvetítették
A USS Hornet anyahajó fedélzetén Nixon elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették, a karanténból csak augusztus 12-én „szabadultak”.
Amikor az újságírók megkérdezték Armstrongot, milyen volt a Holdon, szokásos szűkszavúságával azt válaszolta:
„Érdekes hely, ajánlom.”
A Holdra szállás hatalmas tudományos és propagandasiker volt az Egyesült Államok számára, amely visszavette a vezetést az űrversenyben. A Holdra szállást a televízióban világszerte 528 millió ember látta, de a Szovjetunióban és a szocialista országokban nem vették át a közvetítést. A szovjet rádió csak nyolc órával később közölte a rövid hírt, a másnapi Pravda is csak szűkszavúan, két bekezdésben számolt be róla.
A Holdra szállást számtalan összeesküvés-elmélet övezi, az amerikaiak ötöde ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt.
A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, méghozzá Stanley Kubrick rendező irányításával, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, s úgy vélik, a visszaszálló egységet csak kilökték egy repülőgépből.
| Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.
Biztosítani kell a védelmet a helynek, ahol Neil Armstrong és Buzz Aldrin 50 éve a Holdra lépett – hangoztatta Jan Wörner, a The Guardian című brit napilapnak nyilatkozva. „Az Apollo-11 misszió leszálló helye az emberiség világöröksége” – tette hozzá. (MTI) |
Természetesen annak a valószínűsége, hogy egy ekkora megtévesztés valamennyi részese fél évszázadon át egyetlen alkalommal se törje meg a titoktartást, a nullával egyenlő.
A Holdra még hat expedíció indult, és az Apollo-program befejezéséig összesen tizenketten jártak a felszínén. A tervek szerint a következő évtized második felében az ember visszatér a Holdra. Donald Trump amerikai elnök 2017 decemberében irányelvet írt alá, amelynek célja, hogy újra amerikai űrhajósokat juttassanak a Holdra, majd a Marsra is.
