Kiotó: plágium miatti tömeggyilkosság

Ellopták a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta a japán sajtó.

A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata.

Egy nő, aki látta a 41 éves férfi őrizetbe vételét, azt mondta, a gyanúsított „láthatóan elégedetlen és dühödt volt, közben pedig azt kiabálta, plagizálták”.

A férfi, mielőtt a filmstúdió bejáratánál valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét és meggyújtott, azt kiabálta: „Haljatok meg!”.

A tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám egy részüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A legtöbb áldozatra a háromszintes épület legfelső emeletén találtak rá. A 33 halálos áldozat közül tizenkilenc holttestét találták meg a tetőhöz vezető ajtónál, amelyet nem lehetett belülről kinyitni.

A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

Japánban ez az elmúlt két évtized legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkossága.

Tömeges tűzhalál egy japán filmstúdióban

Szándékos gyújtogatás végzett több mint 20 emberrel a kiotói animációs filmstúdióban. Merénylet vagy elmezavar?