Tömeges tűzhalál egy japán filmstúdióban

Szándékos gyújtogatás végzett több mint 20 emberrel a kiotói animációs filmstúdióban. Merénylet vagy elmezavar? 

Legalább huszonnégy ember meghalt abban tűzvészben, amely egy munkahelyen történt, fényes nappal csütörtökön. Több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos — közölte az MTI.

Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították, nincs kihallgatható állapotban.

Helyszíni értesülések szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: „Haljatok meg!” A BBC szerint az elkövető nem volt a stúdió korábbi munkatársa.

A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta.

A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.