Arab politikus támogatja a berlini zsidókat

Raed Saleh egy berlini zsidó közösségi központ alapkövét tette le.

Raed Saleh ötéves korában Ciszjordánia területéről költözött családjával Németországba, ahol a Szociáldemokrata Párt berlini szervezetének a vezetője lett, és remek kapcsolatot alakított ki a város zsidó hitközségével.

“Már a kezdetektől fogva igen pozitívan állt minden kezdeményezéshez, amely a berlini zsidó közösség megerősödését és növekedését szolgálta. Ő ajánlotta a projektjeinket a különböző bizottságok számára, és számtalanszor tanúsította, hogy nem csak szavakkal, hanem tettekkel is mellettünk áll”

– mondta Jehuda Teichtal, Berlin főrabbija.

“Raed Saleh mindezek mellett aktívan kiveszi a részét az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcból”

– tette hozzá, és azt is elmondta, hogy évek óta személyes jó barátság is köti a politikushoz.

Raed Saleh és Teichtal rabbi egy berlini zsinagóga felújítási munkálatainál

Az új közösségi központ alapkőletételén Saleh volt a díszvendég, és így szólt a megjelentekhez:

“Nagyra értékelem a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. Egyfelől nem adják fel az alapértékeiket, másfelől képesek mindenkivel együttműködni”.

A közösségi központ építése a tervek szerint másfél évet vesz igénybe.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Raed Saleh segít annak a zsinagógának az újjáépítésében is, amit 80 évvel ezelőtt a nácik megrongáltak.

Palesztin származású politikus segítségével újítanak fel egy berlini zsinagógát

Raed Salah a helyi zsidó közösség tagjaival folytatott beszélgetések alapján jutott arra az elhatározásra, hogy megpróbál segíteni.

Forrás: zsido.com