Orbán: Magyarország és Amerika ugyanazokat az értékeket támogatja

A magyar miniszterelnök az amerikai nagykövetség függetlenség napi ünnepségén elmondta: a család és kereszténység védelme, az állampolgárok biztonsága, emellett a keresztény közösségek védelme is összeköti a két országot.

Orbán Viktor miniszterelnök rövid, alig pár perces beszédet mondott az amerikai nagykövetség július 4-i, függetlenség napi fogadásán a Budapesti Kongresszusi Központban kedd este.

A kormány az elmúlt években eddig csak miniszteri szinten képviselte magát ezen az évente megrendezett fogadáson.

Erről maga Orbán is megemlékezett beszédében amikor angolul mondott köszönetet, és azt is mondta, utoljára kilenc éve vett részt ilyen eseményen. Most ott volt vele együtt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is.

Beszédének központi eleme az ország függetlenségének és szuverenitásának fontossága volt, ezeken az alapokon fekszik az Egyesült Államok is Orbán szerint.

Azt is mondta, a két országnak kapcsolatában voltak mélypontok, de mostani amerikai kormány Donald Trump vezetésével pedig tökéletes partnere ezekben a felsorolt kérdésekben a magyarnak, mert azonos érdekek és értékek vezérlik mindkettőt, mint a család védelme, ami anyából, apából és gyerekből áll, valamint a keresztény közösségek védelme.

Beszéde végén „Isten óvja Amerikát, Isten óvja Magyarországot!” felkiáltással elköszönt.

Orbán Viktor nemrégiben a Fehér Házban is látogatást tett, ahol szívélyes, baráti megbeszélést folytatott Donald Trump elnökkel.

Trump: Orbán Viktor jó munkát végez

Az amerikai elnök szerint Európa problémái éppen abból fakadnak, hogy máshogy áll a migrációhoz, mint Orbán.

A fogadáson David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is felszólalt. Kijelentette,

Bár nem mindenben ért egyet a kormánnyal, Orbán Viktort erős vezetőnek, partnerének és barátjának tartja.

A teljes cikk itt olvasható.