Méhek szemeit modellezve fejlesztenek önvezérlésű autókat Izraelben

Eddig kétféle technológiával kísérleteztek a világon, egy izraeli startup most egy új, rendhagyó navigációs módszer kifejlesztésén dolgozik.

Régóta zajlanak kutatások arról, hogyan tehetőek még „önállóbbakká” az önvezérlésű járművek annak érdekében, hogy minden navigációs és közlekedési kihívásra felkészítsék azokat.

A legtöbb piaci szereplő eddig a lézer alapú távérzékelést (azaz a LiDAR-technológiát) választotta, a Tesla kulcsfigurája, Elon Musk pedig különböző kamerák és radarok használatára esküszik. Egyfajta harmadik megoldásként most izraeli kutatók egy újabb technológia kidolgozásáról meséltek a The Jerusalem Postnak.

A rehovoti Lirhot Systems munkatársai egy olyan kameraként működő érzékelőrendszert próbálnak meg kifejleszteni, amit rovarok összetett szemei inspiráltak.

Izraeli szuperkamerával kísérletezik a Shell

Ultramodern kameratechnikába fektet milliókat a nemzetközi üzemanyaggyártó, amelynek ez az első izraeli startup beruházása.

„A természetben élő bogarak és rovarok egy bizonyos módszerrel tájékozódnak, és mi ezt másoljuk le, hogy az önvezérlésű autók láthassanak” — fogalmazott a háttérmunkákról Shlomi Voro, az izraeli cég vezetője, aki fizikusként már egy sor találmányt szabadalmaztatott a múltban.

„A méhek feje inspirált minket, a mesterséges intelligencia-szerű idegrendszerük, méretük és a tájékozódásuk pontossága. Valamint az, ahogy öt szemükön keresztül látják a világot — kettő a látásért felel, és három a navigációért”

— tette hozzá a szakember, aki szerint a természet ihlette technológia előnye, hogy a navigáció mellett képes pontosan beazonosítani az anyagok állapotát, így az útfelületeken jelentkező vizet, olajat vagy akár jeget is. Ezáltal azokat a veszélyeket is kiszűrheti, amit a sofőrök vagy utasok nem vennének észre.